2024. december 22., vasárnap

Bombarobbanás Hajdújáráson

Pénteken este egy családi ház előtt két kézigránát robbant fel – Egy harmadik, fel nem robbant robbanószerkezetet szombaton délután a tűzszerészek hatástalanítottak

Pénteken este néhány perccel fél tíz előtt – feltehetően migránsok – két kézigránátot robbantottak fel egy Hajdújárás külterületén álló családi ház előtt. A környéket a rendőrök lezárták, mivel a robbanások helyszínén találtak egy harmadik, fel nem robbant robbanószerkezetet is. Szombaton dél körül megkerestük a háztulajdonost, akinek a háza előtt történt a robbantás. A neve elhallgatását kérve a tulajdonos következőképpen idézte fel a péntek este történteket:

– Az volt a szerencsénk, hogy a robbanáskor nem tartózkodtunk otthon. Éppen hazafelé tartottunk. Nem egészen egy kilométerre voltunk a házunktól, amikor a robbanás történt. Ekkor felhívott az egyik távolabbi szomszédom, hogy megkérdezze, mi volt ez a robbanás. Én erre azt mondtam, hogy nem tudom mert most tartunk hazafelé a családommal. Ő erre azt mondta, hogy nehogy hazamenjek, mert valahol a házam körül történt a robbanás. Ezután felhívtam a közvetlen szomszédomat, aki azt mondta, hogy a házam előtti utat füst borítja be, valamint látta, hogy közvetlenül a házam előtt történt a robbanás. Ekkor kihívtuk a rendőröket, akik meg is érkeztek.

A palicsi rendőrfőnök vitt minket el a házunkhoz, hogy körülnézhessek. A rendőrök két robbanásnyomot találtak, valamint a két robbanásnyom között egy bombát találtak, ami nem robbant fel, és a szög nem volt benne. Azt nem tudnám megmondani, hogy pontosan milyen típusú bombáról van szó, de minden bizonnyal régi szerkezet, mert nagyon rozsdás volt. A rendőrök a házam előtti útszakaszt lezárták. Mi a hátsó udvarban tartózkodhatunk csak. A rendőrök azt mondták, hogy semmiféleképpen sem menyünk ki a kapuhoz, mert a kaputól úgy egy méterre van a bomba. Nekem két kislányom van. A Jóisten segített, hogy pont nem tartózkodtunk akkor otthon. Ha három perccel előbb indulunk haza, lehet, hogy éppen az autónk alá dobták volna a bombát – mondta lapunknak a háztulajdonos.

A tűzszerészek, akik Belgrádból jöttek végül szombaton kora délután érkeztek meg a helyszínre, majd száz méteres körzetben kiürítették a lakóházakat és evakuálták a lakosokat. A kézigránátot négy óra környékén lakott területen kívülre szállították és megsemmisítették.

A fel nem robbant kézigránát (Fotó: Pannon RTV)

A fel nem robbant kézigránát (Fotó: Pannon RTV)

Az esettel kapcsolatban az észak-bácskai körzet vezetősége közleményt adott ki. E szerint szombaton a robbanás helyszínén Bojan Šoralov, az észak-bácskai körzet vezetője és Igor Velimirović, a szabadkai rendőrség főparancsnoka a szabadkai rendőrség tagjaival együtt kilátogatott. A közleményben kiemelték, hogy az incidensben személyi sérülés nem történt. A nyomozás folyamatban van. Hozzátettették, hogy a szabadkai rendőrség, az észak-bácskai körzet vezetősége és a szabadkai önkormányzat között magas fokon működnek együtt és közös erővel igyekeznek megoldani a migráció okozta problémákat a körzet és az önkormányzat területén. Továbbá, annak ellenére, hogy a zombori és az újvidéki rendőrségtől már érkezett erősítés a szabadkai rendőrséghez, az észak-bácskai körzet vezetője arra kéri a Belügyminisztériumot, hogy különleges egységek formájában további erősítést küldjenek Szabadkára.

„A hangsúly továbbra is az embercsempészek aktivitásának megakadályozásán, az ő letartóztatásukon, a taxiszolgáltatások ellenőrzésén van, továbbá minden olyan vendéglátóipari egység ellenőrzésén, amelyek éjszakai szállást nyújtanak.

Arra kérjük a polgárokat, hogy ne cselekedjenek önállóan, ne szervezkedjenek, hanem folytassák az együttműködést a rendőrséggel és az észak-bácskai körzet illetékeseivel” – zárul az észak-bácskai körzet vezetőségének közleménye.

A közlemény nem véletlenül kéri a polgárokat az együttműködésre, ugyanis szombaton délután Hajdújáráson falugyűlést hívtak össze, melyen a Pannon RTV tudósítása szerint, mintegy 60-70 helyi vett részt. A megbeszélésen elhangzott: ha a rendőrség nem kezeli megfelelően a helyzetet, akkor a saját kezükbe veszik a dolgokat. Elhangzott olyan ötlet is, hogy a helyiek próbálják majd megakadályozni, hogy a migránsok bejussanak a környékbeli erdőkbe. A megbeszélésen felvetették azt is, hogy ha kell, akkor kiállnak az autópályára is annak érdekében, hogy rábírják a hatóságokat a kialakult helyzet hatékonyabb megoldására. Emellett a megjelentek annak a meggyőződősüknek adtak hangot, mely szerint a péntek esti támadás a lakosság ellen irányult. Végül a megjelent polgárok abban is megegyeztek, hogy később újabb gyűlést tartanak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A bombarobbanás helyszínét a rendőrség lezárta (Fotó: Pannon RTV)