2024. augusztus 25., vasárnap

Hagyományok ízei

A vásár vasárnapig várja a látogatókat

Pénteken délelőtt hivatalosan is megnyitották a IV. Szerbiai piaci napok és az V. Hagyományok ízei rendezvényeket, melyek standjait a Sugárút végén állították fel, a Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásárnak helyet adó Sportcsarnok közvetlen szomszédságában. Mint elhangzott, a rendezvény szervezői a Szerbiai Piacok Egyesület, a Tržnica Rt. és a Hagyományok Ízei Egyesület. Az esemény megrendezéséhez az önkormányzat és a Szabadkai Piacok Közvállalat is hozzájárult.

A vásárt, mely a házi és organikus élelmiszerek, valamint a szerbiai piacokon megtalálható termékek és termelők bemutatását célozza meg, Ilija Maravić, a szabadkai képviselő-testület elnöke nyitotta meg, aki köszöntötte a vendégeket, és a szerbiai piacokról érkezett árusokat.

– Rá kell mutatnunk a piac jelentőségére és a piacosokat érintő problémákra, nemcsak Szabadkán, hanem az egész országban. A piacok mindaddig lesznek, amíg mi is létezünk, és soha egyetlen megamarket nem tudja bezáratni a piacot, mert a piacon alakulnak ki a különleges kapcsolatok a vevők és eladók, valamint a termelők és eladók között. Ez egy olyan eltéphetetlen láncszem, amelyik mindig is működni fog – emelte ki a képviselő-testület elnöke, hozzátéve, hogy Szabadka az árupiacáról, azaz az ócskapiacáról is ismert, ahol nemcsak a város polgárai, hanem a Szerbiából és külföldről érkezők is vásárolnak. A Tržnica Rt. egy olyan vállalat, amely keretében több mint ezerötszáz bejegyezett vállalkozó és jogi személy dolgozik, az ilyen társulásokat pedig szeretnék támogatni.

A vásáron több mint ötven standon mintegy nyolcvan helyi és Szerbiából érkezett kiállító, mezőgazdasági termelő, kisiparos várja a szabadkaiakat a többi között házi készítésű élelmiszerekkel, borokkal, párlatokkal, sajtokkal, különféle húskészítményekkel, mézekkel, lekvárokkal, zöldség-é s gyümölcsfélékkel, ezenkívül több standon kézművesek portékái között válogathatunk, de kóstolók, kürtős kalács és leskovaci rostély is várja az érdeklődőket. A vásár vasárnap zárul.