A szabadkai Gerontológiai Központ projektumaira az elkövetkező időszakban több mint 9,5 millió dinárt irányoznának elő. Ám az egyik legjelentősebb terv, ami egyedülálló az országban, és a közeljövőben meg szeretnének valósítani, illetve a tartomány támogatását is igényli, egy sportcsarnok létrehozása a mozgáskorlátozottak számára, ami az első lépés lenne egy paralimpiai falu létrehozásához.
A gyermekotthon védenceinek is lesz fogorvosa
Miloš Lučić, tartományi szociálisvédelmi és egészségügyi titkár elmondta, hogy ebben a többmilliós projektumban együtt vesz részt a sport és egészségügyi titkárság, valamit a Tartományi Nagyberuházási Alap támogatására is számítanak.
Nenad Ivaniševićtől, a Gerontológiai Központ igazgatójától megtudtuk, hogy már a telket is kiszemelték ennek a sportcsarnoknak a megépítésére. Az intézmény tulajdonában levő telekre épülne fel a Március 27. utcában. Rámutatott, ez az épület nem kizárólag a mozgáskorlátozottak, hanem minden érdeklődő számára készül.
A Gerontológiai Központ, a Szociális Munkaközpont és a Kolevka Gyermekotthon, valamint a tartományi szociálisvédelmi titkárság között tegnap támogatási szerződés aláírására került sor. Mint azt Miloš Lučićtól megtudtuk, a tartományi költségvetésből a Gerontológiai Központ terveire 9,5 millió dinárt kap, amiből nyugdíjasklubot nyitnak Csantavéren és Nagyfényen, illetve egy nappali klubhelyiséget hoznak létre a Gerontológiai Központ épületében, és mivel meg szeretnék könnyíteni felhasználóik számára a gyógyszerbeszerzést, így gyógyszertárat nyitnak a főépületben. A Szociális Munkaközpont számára 250 ezer dinárt irányoztak elő, amit a családi tanácsadó és a különleges bánásmódot igénylő gyerekek számára tervezett nappali központ létrehozására költenek majd. A Kolevka Gyermekotthonban pedig, amely 2,5 millió dinárt kap, egy fogászati rendelőt hoznak létre.