A zuhogó eső ellenére merev csendben figyelték a középiskolások a városi korcsolyapályán az idén is a szabadkai Vöröskereszt és a Rotaract közös akcióját, a balesetszimulációt. Az idén a motoros balesetekre szerették volna a szervezők felhívni a figyelmet, éppen ezért A bukósisak életet menthet címmel rendezték meg a balesetutánzást.
Szendi Zsolt, a szabadkai Vöröskereszt szakmunkatársa elmondta, hogy azért tartották fontosnak az idén a motoros belesetekre felhívni a figyelmet, mert a közúti balesetek nagy hányada a fiatalokat érinti. Mint rámutatott, a tavalyi szimuláció után nem került sor Szabadka község területén úgynevezett diszkóbalesetre.
– Tavaly közúti balesetben két motoros kerékpárt vezető személy vesztette életét, a motorkerékpárosok közül pedig 6 személy. Az áldozat egyes esetekben a sofőr, más esetben az utas vagy gyalogos, kerékpáros, esetleg motoros kerékpáros, aki a baleset során kapcsolatba került a motorkerékpárral. A múlt évben a közúti balesetek során 27 személy vesztette életét, akik közül hatan 25 évesnél fiatalabbak voltak – hallottuk Ruben Pertettől, a szabadkai közlekedési rendőrség biztonsági osztályának elemző őrmesterétől. Megtudtuk, összehasonlítva az előző évekkel, a statisztika kedvezőtlen eredményeket mutat, hiszen több halálos áldozatot követelt a tavalyi év, mint 2006.
– A közúti balesetek leggyakrabban a túlzott sebesség és az elsőbbség meg nem adása miatt történnek. A legsúlyosabb sérülésekre a kerékpárosok, a motoros kerékpárosok és a motorkerékpárosok esetében kerül sor, mert az esés közben keletkeznek a sérülések. A fiatalok relatív kevés pénzért már olyan járművet tudnak venni maguknak, amire még nem értek meg. Vagyis nem próbálták ki magukat a lassúbb járműveken, és máris erős, gyors motort hajtanak. Nagy figyelmet kell fordítani a védősisakra, mert életet menthet, de ugyanakkor csökkentheti a sérülés mértékét is – mondta Pertet Ruben, majd hozzátette: – El kell mondanom, hogy a járművek megnőtt száma miatt is gyakoribbak a balesetek, hiszen a fokozott forgalomhoz képest nem megfelelőek a közúti követelmények – mondta.