Rudolf Walther német vállalkozó, a Phiwa vállalat tulajdonosa a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, 28 millió eurót fektetett idáig Szabadkába, de sajnos további beruházásokat nem tervez. Ezt azzal magyarázta, hogy a szabadkai önkormányzat, illetve képviselő-testület nem biztosít kedvező feltételeket a külföldi beruházóknak. Rámutatott, Szerbiában több olyan község is van, ahol tárt karokkal várják mindazokat, akik befektetéseik révén munkahelyet létesítenek polgáraik számára.
Döntésének, mint megtudtuk, az oka az, hogy a napokban kapta meg a községi illetékes szervektől a telekhasználati díjról szóló határozatot, ami szerint a Corvin Mátyás utcában, a Zombori úton lévő ingatlanokra és a Tuki ugarokban található szántóföldre kiszabott illeték 42 millió dinár évente.
Mint azt Rudolf Walther elmondta, a szabadkai vezetőség nem tájékozódott, nem tudja, hogy oldják meg ezt más községek. Rámutatott, éppen azért, mert más községekben kedvezőbbek a feltételek, ő maga is és azok, akik Szerbiában szeretnének befektetni, Szabadka helyett inkább másutt, például Nagybecskereken próbálkoznak.
– Szabadkán 10–11 ezer munkanélküli van. Azzal, hogy Nagybecskereken egy 15 ezer négyzetméteres épületet épített egy németországi beruházó, 2009-ben már kétezer ember számára nyílik munkahely. Ez Szabadkán is megépülhetett volna – emelte ki Rudolf Walther, majd hozzátette, a szabadkai városvezetőknek mihamarabb változtatniuk kellene hozzáállásukon. Megtudtuk továbbá, hogy elégedetlensége miatt már többször is fordult a községi vezetőkhöz, ám választ a mai napig nem kapott.
– Készen állok arra, hogy Szabadkán építsek, vagy befektetőket hozzak ide, de ennek a feltétele az, hogy a városvezetők változtassanak követeléseiken – mondta a német vállalkozó.
Elégedetlenségének az eredménye az is, hogy a korábbi bejelentések ellenére, nem épít ún. biztonságos házat sem. Mint indokolta, miután kifizeti mindazokat a kötelezettségeket, amit a város kiszabott a vállalatára, nem marad pénz újabb befektetésekre.