A szabadkai Közegészségügyi Intézet, az Exspecto Mentálhigiéne Alapítvány, a Községi Drogmegelőzési Bizottság, az Ifjúsági Tanácsadó, az Egészségházak védőnői szolgálata, az Ifjúsági Munkaközpont, a Klub 21 Pozitív Kommunikációért Egyesület, a Hosana függőbetegeket segítő közösség és a Vöröskereszt szervezésében holnap Kösd le magad mással! felszólítással, különböző figyelemfelkeltő eseményekkel hívják fel a polgárok figyelmét a kábítószer-fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napjára.
Joó Horti Lívia, a Községi Drogmegelőzési Bizottság elnöke elmondta, hogy második alkalommal emlékeznek meg erről a nemzetközi napról, de az idén először kapcsolódtak hozzájuk más intézmények is. Külön kiemelte, hogy örömmel veszi, hogy a nagyfényi Hosana közösség is csatlakozott hozzájuk, akik a függőbetegségben szenvedők szocializációjával foglalkoznak. Csütörtökön a rendezvények sorozata délelőtt 10 órakor kezdődik a főtéren. Este pedig a Szabadegyetemen egy kerekasztal-beszélgetésre kerül sor A drog hatása az életemre elnevezéssel. A bizottság elnöke elmondta továbbá, hogy képzőművészeti pályázatot írtak ki az általános iskolások és középiskolások számára a drog témájában. Ezeket a munkákat a polgárok a téren tekinthetik meg.
Dr. Radmila Pavić, a betegségmegelőző központ igazgatónője elmondta, hogy a védőnői szolgálat is kint lesz a főtéren, ahol az érdeklődők kérdésekkel fordulhatnak hozzájuk. Este pedig, a kerekasztal-beszélgetésen azok a védőnők mutatkoznak be, akik első helyezést értek el az egészségügyi dolgozók megmérettetésén.
Vastag Róbert, a Ifjúsági Munkaközpont képviseletében kiemelte, hogy táncos és zenei programmal készültek, illetve falfestésre is sort kerítenek a vasúti felüljárónál.
Nenad Jakovljev, a Hosana képviseletében arra mutatott rá, hogy azért fontos az ő jelenlétük is ezen a rendezvényen, hogy rámutassanak a kábítószer-fogyasztás veszélyeire és következményeire.
Kiss Dezsőtől, a Klub 21 Pozitív Kommunikációért Egyesület elnökétől megtudtuk, hogy csütörtökön a főtéren egy filmvetítésre kerül sor A halált választották címmel. A régi Városháza bejáratánál egy televíziót állítanak fel, ahol az érdeklődők figyelemmel kísérhetik ezt a filmet. Sporteseményekre is sort kerítenek, dartsban, asztali fociban és pingpongban próbálhatják ki magukat a sport kedvelői.