2024. december 22., vasárnap

Varázslatos színház

Húsz év munkája egy tárlatba sűrítve

Janovics Erika neve sokak számára ismerősen cseng, hiszen ő egy kivételes vajdasági kosztüm-, álarc- és bábtervező. Mintegy 17 évig munkálkodott a Szabadkai Gyermekszínházban, és emellett számos más színházban is megfordult, színi előadásokra és filmekre tervezett jelmezeket. Eddig 15 önálló kiállítást tudhat maga mögött és 30 csoportos tárlatot Európa-szerte. Jelenleg a Szabadkai Kortárs Galériában látható egy újabb önálló kiállítása, a Varázslatos színház. A pénteken nyílt tárlaton azon jelmezek és maszkok láthatóak, melyek az elmúlt évtizedek meghatározó színházi előadásaiban voltak láthatóak. A karakteres alkotások egy olyan világot hoznak létre még így kiragadottan is az elsődleges hivatottságukból, ami a néző fantáziáját megmozgatja, és akarva-akaratlanul is egy-egy mesét, történetet képzel köré. Szalma Viktória, a Szabadkai Kortárs Galéria igazgatója a megnyitón elmondta, hogy kivételes tárlatról van szó, amely minden korosztálynak ajánlott.
– Testközelből láthatjuk azokat a jelmezeket, bábokat, maszkokat, melyeket ezelőtt a színpadról a távolból, és melyek szépsége talán nem is maradt meg emlékezetünkben. Ám most minden közelről is megtekintető, szemügyre vehető, hogy mennyire részletgazdag és mennyi munka van egy-egy jelmez vagy baba elkészítésében. Nagyon látványos és különleges, hiszen egyedi módon világították meg az alkotásokat színházi hangulatot létrehozva – nyilatkozta az igazgató.
A kiállított tárgyak mellett megtalálhatóak az adott alkotásról készült illusztrációk is, melyek kuriózumként szolgálnak az egyébként is fennkölt színházi kellékek mellé. A tárlaton egy húszéves munkafolyamat válogatása látható, ízlésesen összeállítva, egy nonverbális, álló színház élményét nyújtva. Janovics Erika szerint nagyon nehéz volt a két évtizedes munkásságból kiválasztani azt a néhány darabot, amely végül bekerült a kiállított tárgyak közé.
– Az elmúlt hónapok azzal teltek, hogy jártam a színházakat és gyűjtögettem a már nem használatos kosztümöket, maszkokat és bábokat. Vannak Nišben, Nagybecskereken, Szlovéniában, Újvidéken és Szabadkán játszott előadásokból jelmezek, maszkok és bábok. Különböző kompozíciókba szerveztük ezeket a tárgyakat, hiszen mindegyik egy kontextusból lett kiragadva, egy előadásból, amelyben a jelmezek a színészeken egy külön világot alkotnak, melyből ha egy tárgyat kiveszünk, akkor meg kell oldani, hogy a térben meséljen a nézőnek. A terv az volt, hogy a vázlatrajzokról egészen a kivitelezett jelmezig, bábig, illetve maszkig látható legyen a teljes alkotás – fejtette ki lapunknak az alkotó.
A kiállítás témáját a 31. Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál ihlette, melynek kísérőprogramjaként is szerepel. A tárlatot október 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Molnár Edvárd felvétele

Molnár Edvárd felvétele

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele