2024. szeptember 30., hétfő

A hétvégén méhészeti napok

A hétvégén tartják meg a 27. Szabadkai Méhészeti Napok elnevezésű rendezvénysorozatot. Az eseményt tegnap egy sajtótájékoztatón jelentették be a Városháza médiaközpontjában. Az eseményről Dragoljub Matić, a Méhecske Méhészegyesület elnöke és Holló Antal, az egyesület végrehajtó bizottságának tagja tájékoztatta a média képviselőit.
A háromnapos rendezvény pénteken kezdődik és vasárnap zárul, és a városháza előtti sétányon rendezik meg. A helyszínen tizenhat méhész standja lesz megtekinthető.
Holló Antal, az egyesület végrehajtó bizottságának tagja kiemelte, hogy az eseményen elsősorban szabadkai és környékbeli méhészek mutatják be a mézfajtáikat, mézkeverékeiket az odalátogatók számára.
– A hazai kiállítókon kívül külföldről is érkeznek méhészek a bemutatóra. A méhészkiállítás mindegyik nap 8 órától 19 óráig lesz megtekinthető. Az első napon véradást is szervezünk, és a véradók mézet kapnak ajándékba. Nagyjából negyed kilogramm és egy kilogramm közötti mennyiségben osztják a mézet az önkéntes vérdonoroknak – mondta Holló Antal.
A központi rendezvény szombaton lesz, ugyanis 10 órai kezdettel ezen a napon tartják meg a méhészeti napok megnyitóját, az ehhez kapcsolódó ünnepi műsor pedig 10.30-kor veszi kezdetét. Aznap birkapaprikást is vásárolhatnak az érdeklődők.
Mindhárom napon többfajta mézet értékesítenek, a többi között olajrepce-, akác-, vegyes virág-, selyemkóró-, hárs- és napraforgómézet. Az elárusítóhelyeken a méz mellett többféle méhészeti terméket fognak találni, mézes finomságokat, házi mézes fagylaltot, propoliszt, méhviaszt, pollent, házi készítésű krémeket és balzsamokat is lehet majd kapni.
Dragoljub Matić, a Méhecske Méhészegyesület elnöke elmondta, hogy az idén tizenhat kiállító lesz, akik elsősorban mézet árusítanak.
– Az idén kevesebb a kiállítók száma, ami a gazdasági helyzet következménye. A méz felvásárlási ára alacsony, sőt az időjárás is kedvezőtlen. Ez az első alkalom, amikor húsznál kevesebb kiállítónk lesz. Sok szabályt be kell tartanunk, minden méhtenyésztőnek kötelessége kivizsgáltatnia a mézet, és szigorú feltételeknek kell megfelelnie. A gazdáknak kötelező a mézet állatorvossal is ellenőriztetniük. Úgy gondolom, hogy a boltokban, üzletekben is található minőségi méz – mondta az egyesület elnöke.

Nyitókép: Kolovity Edina felvétele