2024. december 22., vasárnap

Somogyi Sándor Szabadka díszpolgára

Döntöttek a város idei Pro Urbe díjasainak személyéről is

Szabadka Város díszpolgári címét, valamint a Pro Urbe díjakat hagyományosan a városnapi díszülésen, szeptember elsején adják át. Az idén a település díszpolgári címét dr. Somogyi Sándor veheti át, míg Pro Urbe díjban dr. Josip Ivanović, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánja, Murényi Mátyás karmester, zenepedagógus és Miroslav Vojnić Hajduk Marača koreográfus részesül. A díjazottak személyéről tegnap a városi képviselő-testület ülésén hoztak rendeletet. Az ülésen emellett a város két részének részletes szabályozási tervének kidolgozásáról is döntöttek.

A szabadkai városi képviselő-testület tegnap tartotta meg sorrendben 24. rendes ülését, amelynek keretén belül 20 napirendi ponttal kapcsolatban mondhatták el véleményüket, illetve szavazhattak a képviselők. A legnagyobb érdeklődést a város elismeréseinek odaítélésére vonatkozó pontok váltották ki. A díjakkal kapcsolatban mind a hatalmi koalíció, mind az ellenzék tagjai felszólaltak, és a díjazottak személyét mindenki egyhangúlag támogatta, amit a vitát követő szavazás is megerősített.

Nágel János, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőcsoportjának vezetője Somogyi Sándor munkásságát méltatta.

– Dr. Somogyi Sándor díszpolgári címét, valamint a Pro Urbe díjasok személyét egyhangúlag minden képviselő megszavazta, ami azt bizonyítja, hogy a javaslatok jók voltak. Somogyi Sándor egyetemi tanár egy kiváló ember és kiváló tudós, aki két területen is maradandót tudott alkotni, egyrészt a közgazdaság-tudományok, másrészt a mezőgazdasági tudományok doktora, és ezt a két területet össze tudta kötni, ő az agrárökonómia specialistája. Több nemzetközi tudományos szervezet, intézmény tagja, aki 2016-ban átvehette a rangos magyarországi állami kitüntetést, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. Somogyi Sándor közmegbecsülésnek örvend, az egyetemisták körében is, és mentorálásával hat hallgatója is doktori fokozatot szerzett. A Szabadka díszpolgára címet tulajdonképpen már sokkal korábban meg kellett volna kapnia – fogalmazott Nágel János.

Az ellenzék képviselői is támogatták az elismerések odaítélését, ugyanakkor Miroslav Milojević, Szabadka Polgári Mozgalmának frakcióvezetője némi kritikát is megfogalmazott.

– Támogattuk Somogyi Sándor díszpolgári címét, hisz egy olyan személyről van szó, akinek életrajza és karrierje bizonyítja, hogy megérdemli ezt az elismerést. De azt kell látnunk, hogy díjakat és elismeréseket odaítélő bizottság tagjait a pártok delegálják, így valójában a hatalmi koalíció tagjai döntenek a díjazott személyekről. Véleményünk szerint ezt úgy orvosolhatnánk, ha a bizottságot független személyek alkotnák, ami az elismerés értékét, presztízsét is növelné – fogalmazott a politikus.

A városi képviselő-testület tegnapi ülésén emellett döntöttek a Radić fivérek utca, valamint a sugárút környéke részletes szabályozási tervének kidolgozásáról is. Előbbi a Makszim Gorkij utca, a Belgrádi út, a Blaško Rajić utca és a Zentai út által határolt terület északkeleti részét foglalja magába. A szabályozási terv kidolgozásának célja, hogy a városvezetők megóvják a város egyik legszebb utcájának tartott Radić fivérek utcát, ahol több védett és műemléki jellegű épület is található, így Szabadka Város építészeti örökségének egyik fontos terepét jelenti. A Frangepán utca, a Szép Ferenc utca, a Tito marsall fasor és a Petar Leković utca által körülhatárolt terület részletes szabályozási terve a kaotikus építkezésnek kíván gátat szabni azzal, hogy pontosan meghatározza, mely területen milyen magas épületek épülhetnek a jövőben. Mint ismeretes, a sugárúton többszintes lakótömbök helyezkednek el, és a jövőben a környező utcákban épülő új épületeknek a lépcsőzetesség elvét kell követniük. A képviselő-testület tegnapi döntése nyomán egy év múlva megszületik ezen két terület részletes szabályozási terve.

Veljko Vojnić, a Szerb Haladó Párt frakcióvezetője többek között szót ejtett a parkolási lehetőségek bővítésének szükségességéről.

– Régi álmunk, hogy a városmagot és néhány ezen kívül eső, de rendkívül jelentős utcát védettség alá helyezzük, hogy elejét vegyük a véletlenszerű, logikátlan építkezésnek, amelyből olyan épületek születnek, amelyek mindenféle szempontból különböznek a már meglévő házaktól. Véleményem szerint ebben minden polgár egyetért velünk. Másrészt az ezeken a területeken lévő infrastruktúrát is szeretnénk megóvni, hisz az ezekben az utcákban található különböző csöveket, vezetékeket nem úgy tervezték, hogy korlátlan mennyiségű lakosra, többszintes lakótömbre elegendőek legyenek. Városunkban az utóbbi időben igen nagy gondot okoz a parkolóhelyek hiánya, amire szintén megoldást kínálhatnak a részletes szabályozási tervek. Földfeletti montázsgarázsok építésével részben orvosolhatjuk a parkolók hiányát – nyilatkozta Veljko Vojnić.

A városi képviselő-testület ülésén 49 képviselő vett részt (Fotó: Benedek Miklós)

A városi képviselő-testület ülésén 49 képviselő vett részt (Fotó: Benedek Miklós)

A képviselő-testület tegnapi ülésén emellett négy közvállalat programjának működéséről, valamint személyi kérdésekről is döntöttek.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A városi képviselő-testület ülésén 49 képviselő vett részt (Fotó: Benedek Miklós)