2024. december 22., vasárnap

A hit, a szeretet és az összefogás csodákra képes

Javában zajlanak a munkálatok a csantavéri templomban

A csantavéri Páduai Szent Antal-templomban tavaly október óta zajlik a felújítás. A közel 100 éves, római bazilikára emlékeztető, háromkupolás templom nagy büszkesége a falu lakosainak. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a segítőkészség, a hit, a szeretet és az összefogás, ami ezúttal is megmutatkozott, ugyanis a hívők adományainak köszönhetően és Magyarország Kormányának támogatásával lehetővé vált a templom folyamatos renoválása, fejlesztése, valamint új eszközök beszerzése – tudtuk meg Balassa Miklóstól, a Plébániai Pasztorlális Tanács elnökétől.

Pillanatnyilag hatalmas állványok állnak a templom közepén, mivel a kupola javítása folyik. A templom 1929-es felépülése óta csak az 1960-as évek során történt jelentősebb renoválás az épület belsejében. Azóta a falak, ablakok és a festmények állapota is romlott. A kupola felújításra már nagy igény volt, ugyanúgy, mint a festésre és az ablakcserére is, mivel az ablakkeretek már nagyon régiek. A víz is befolyt, így a vakolat több helyen lepergett a fal belső részén.

Az ablakokat a közelmúltban lecserélték színes üvegekkel és műanyag keretekkel rendelkezőkre. Jelenleg javítási, pucolási munkálatok zajlanak, ezt követően festik be a kupola belsejét, hogy az visszanyerje eredeti állapotát. A munkálatok befejezése húsvétra várható.

Balassa Miklós elmondta, hogy emellett milyen változásokon esett még át a közelmúltban a Páduai Szent Antal-templom.

– Tavaly a hangosítás korszerűsítése és a falak javítása történt meg, amit a hívek adományából tudtak megvalósítani. A padokat is felújították, újrafestették azokat, valamint szivacsot tettek az ülőkébe, új huzatokat kaptak, sőt az ülőkék elektromos melegítését is megoldották. A padok alatt lévő padlózat új alapzatot kapott, ahova linóleumot raktak le.

Ugyancsak a csantavérieknek köszönhetően egy orgonával is gazdagodott a templom, emellett a templom előtti teret, illetve a belső részt egy kamerarendszerrel látták el.

Emellett több dolog is javításra, illetve felújításra szorul, mint például a templom szentélye és főhajója, ezért további nagy munkálatok várhatók a jövőben is, amihez újabb támogatásra lenne szükség.

A szentmiséket továbbra is a megszokott időpontokban tartják.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás