A Maurer borászat borai messze földön ismertek. A borok készítéséhez felhasznált szőlő egy része a szerémségi borvidékről, a Fruška gora lankáiról származik, más része pedig a történelmi csongrádi borvidék hajdani déli körzetéből – amit ma már szabadkai borvidéknek nevezünk –, Hajdújárásról, a noszai dombról és Királyhalomról. A 2020-as, több szempontból is különlegesnek tekinthető esztendőről, valamint a szőlészet, borászat kihívásairól Maurer Oszkárral beszélgettünk.
Bemutatkozás helyett ismertetné a Szabadka környéki szőlőseik fajtaösszetételét?
– Két borvidéken termelünk szőlőt, ám a teljes mennyiséget a hajdújárási pincénkben dolgozzuk fel. Igyekszünk tiszteletben tartani a hagyományokat, és egy generációs folytonosság elve mentén működni, folytatni azt, amit az elődeink, és az ő elődeik csináltak annak idején. Ezért itt, Szabadka környékén az őshonos fajták a meghatározók, úgymint a Kövidinka, az Ezerjó, a Kadarka, a Piros magyarka, de mellettük azért termesztünk Olasz rizlinget, Kékfrankost és Szerémi zöldet, valamint Fehér bakatort is.
A szerémségi borokkal összevetve, hogyan jellemezné az alföldi borokat?
– Az itteni borokat nem szerencsés homoki boroknak nevezni, mivel nálunk csak a felszínen van egy kis homok, a szőlő gyökere valójában már a 30–50 centiméter mélységben kezdődő agyagos, vályogos lösztalajba kapaszkodik. Ezek nagyon aromagazdag borok, illatosak, gyümölcsösek, és rendkívül jól iható, kellemes fogyasztású borok, ahogy hagyományosan mondják, jó italú borok. Szerémségben már a fiatal tőkékről is nagyon komoly borokat tudunk készíteni. Itt inkább öreg tőkékről tudjuk ezt megtenni. Fiatal tőkékről játékos, illatos, könnyedebb vonalvezetésű borokat tudunk készíteni. Mi egy innovatív vállalkozás vagyunk, állandó útkeresésben, de talán most már a finomhangolások időszakába értünk, úgyhogy új termékünk csak ritkán jelenik meg. Viszont egy újításról mégis beszámolhatok, ez pedig a pezsgőbor, ami egy régi eljárással, az úgynevezett pét-nat módszerrel készül az Ezerjó szőlőfajtából.
A tavalyi év hogyan alakult a szőlőtermesztés, illetve a borok tekintetében?
– Az időjárásban az év folyamán igen sok ellentmondást tapasztalhattunk. Volt némi tavaszi aszály, azt követően pedig egy esős időszak kezdődött el, és augusztus közepéig elég sok csapadékot kaptunk. Augusztus közepén, a zsendülés időszakát követően elzárták az égi csatornákat, és kisütött a nap. A harminc fok feletti nappali csúcshőmérséklet mézédesre érlelte a gyümölcsöt, és ez nagyban kompenzálta a korábbi esős időszak negatív hatását. A 2020-as egy jó közepes évjárat. Némely fajtáknál átlagon felüli eredményről is beszélhetünk a minőség tekintetében. Ilyennek tartom az Ezerjót, a Piros magyarkát, de ide sorolnám még a Furmintot, illetve egyes Kadarka borainkat is. Az időjárás szempontjából nem volt nagy különbség Szerémség és a Dél-Alföld között. Nem úgy, mint 2019-ben, amikor Szerémségben még több csapadék volt, mint itt. A szőlőminőség szempontjából különbséget jelent a többlet napsütés, ami jellemzőnek mondható. Szerémségben 2300 a napsütéses órák száma, míg itt, Szabadka környékén 2100–2150. Ez abban nyilvánul meg, hogy az ottani vörösborok színe mélyebb, és testesebbek.
Az időjárás kiszámíthatatlansága, a szélsőséges időjárás milyen kihívások elé állítja a szőlőtermesztőket?
– Az aszálykár ellen öntözéssel lehet védekezni, de ha egy egészséges, vitális ültetvényt művelünk, a növényeknek kifejlett gyökérrendszere az, amivel az aszályosabb időszakokat is át tudják vészelni, és csak minimális terméskiesésre számítunk. Mi még nem tartunk ott, hogy öntözni kell a szőlőket. Úgy gondolom, hogy az értékes ivóvizet nem kell egy szárazságtűrő növény öntözésére pocsékolni. Ezt felelőtlen magatartásnak tartom a gazdálkodók részéről. A klímaváltozás miatt időnként esőbombák zuhannak le, ami azt jelenti, hogy egy-egy zápor, zivatar során akár 50–60, vagy 100 milliméter csapadék lehullik rövid idő alatt, ami óriási mennyiség, és ilyenkor az erózió nagy gondokat tud okozni a sorok között. Ez ellen a füvesítés javasolt, illetve a jelenlévő őshonos növényzetet mulcsozni, kaszálni kell, hogy a gyökérzetével helyben tartsa a termőréteget.
A klímaváltozással párhuzamosan korábban ismeretlen kártevők és kórokozók is megjelennek. Ezzel a kihívással hogyan tudnak megbirkózni önök, hisz a szőlőseikben biotermesztést folytatnak?
– Valóban így van. Az új kártevőkkel szembeni védekezésben nincs tapasztalatunk, ezt most próbáljuk kitapasztalni. A bioművelés számos hatékony megoldást kínál, de ezt gyakran a saját kárunkon kell kitapasztalnunk, hiszen ismeretlen kártevőkkel állunk szemben, és több évbe is beletelhet, mire megtaláljuk a megoldást. A vírusos betegségekre, amelyek szintén az elmúlt években jelentek meg a szőlőkben, egyelőre nincs gyógymód, ha ezeket észleljük, a tőkéket ki kell vágni, és el kell őket égetni. Egyre gyakoribbak a bakteriális és vírusos megbetegedések, amelyek vektorai azok a rovarok, amelyek korábban ismeretlenek voltak nálunk, például a gyapjas kabóca az aranyszínű sárgaság nevű vírusos betegség szállítója. Jelenleg ez okoz hatalmas károkat. Ha nem történik rovarirtás, akkor a kabóca, miután megrágja a beteg tőke levelét, átszáll a következő tőkére, ahova ezzel átviszi a betegséget, és így halad tőkéről tőkére. A növénynek a saját immunitásával kell megküzdenie a betegségekkel. Az immunitás pedig csakis olyan ökológiai művelés mellett alakul ki, ahol a növény nincs túlságosan leterhelve, a mennyiségi szempontok alapján kizsigerelve, hanem egy biodiverzitásban foglalja el a saját helyét, szimbiózisban él a saját környezetével. A növényeknek biztosítani kell az egészséges életet, vagyis oda kell figyelni, hogy minél kevesebb méreganyag és minél kevesebb stressz érje őket.
