Február 25-én útjára indult a Magyar Szó Taxi, napilapunk videós beszélgetős műsora, így már nemcsak olvashatnak, hanem nézhetnek is bennünket. Ezentúl minden héten újabb vendéggel jelentkezem, aki beül mellém az anyósülésre, és együtt autózunk, miközben nem mindennapi témákról osztjuk meg egymással gondolatainkat. A videót a Magyar Szó online felületén és a YouTube-csatornánkon tekinthetik meg, a beszélgetés szerkesztett változatát azonban napilapunkban is elolvashatják.
Kanyó Ervin munkájával már számos kiállításon találkozhatott a tisztelt publikum. Leginkább az épületekről készült rajzairól, grafikai munkáiról ismerik. Azonban az épített környezet iránti rajongását nagyon jól tudja kamatoztatni helyi idegenvezetőként. Minderről szót ejtettünk közös utazásunk során, de azt is megpróbáltam megtudni, hogy vajon megtanulhat-e rajzolni az, akinek nincsen érzéke hozzá.
Honnan jött a rajz szeretete?
– Már többször elgondolkodtam, miért választottam ezt az irányt. Nagyon szerettem filmeket nézni, gyerekfilmeket, és azokat mindig megrajzoltam. Akkor sokáig foglalkoztam egy-egy ilyen témával, például Rózsa Sándor-, vagy valamilyen partizános filmmel. Akkor még ezek voltak a menők. A rajz segítségével beleéltem magam, fontos volt érzelmileg egy kicsit még pörgetni azt a dolgot. Ahogy foglalkoztam ezzel, úgy alakult a stílusom. Az az érdekes, hogy igazából ezt én nem is másoknak rajzoltam. Ezek magamnak voltak fontosak, és lehet, hogy nem is változott ez a hozzáállásom, most is inkább azt rajzolom, ami engem érdekel, tehát nem azt, ami trendi.
Melyek azok a témák, amelyek leginkább érdeklik?
– Igyekszem, hogy olyan témákat rajzoljak meg, amik megérintenek. Nagyon sok minden tényleg nem foglalkoztat, de például elég sokat rajzoltam házakat, meg rajzolok városokat is. Nem távoli egzotikus palotákat meg várakat, hanem kopott, itteni, poros épületeket, ami igazából jellemzi ezt a mostani környezetet. Ennek az előtörténete, hogy mindig is érdekelt az építészet, aztán valahogy nem mertem építészetre iratkozni, de azért rajzolgattam az épületeket. Amikor Szabadkára kerültem, akkor reflektáltam ezekre a szép épületekre, és akkor nagyon sok épületben láttam ezt a szomorú történetet is, hogy ezeket lebontják, vagy éppen nem foglalkoznak velük. Ez nagyon zavart. Akkor valahogy ez foglalkoztatott, és elkezdtem ezeket rajzolni, a negatív jelenségeket. Ki akartam rajzolni magamból ezt a frusztrációs érzést, amit ez okozott. Emellett nagyon imádom a természetet meg a vizet. Rajzban nem nagyon tudom átadni azt, amit szeretnék, akvarellel próbálom. Gyerekkoromban volt egy periódus, nagy madarász voltam, és jártam madarásztáborokban meg gyűrűzőtáborokban. Akkor az abba is maradt, és most, pár éve elővettem ezt a témát, és ezeket a madarakat, amiket annak idején befogtunk, meggyűrűztünk, vagy megfigyeltünk, ezeket most akvarelltechnikával festem le. Ebből szeretnék egy jó, gazdag anyagot készíteni, és aztán ezt bemutatni a tisztelt publikumnak.
Hallottunk már ezekről a jobb agyféltekés rajztanfolyamokról és a hasonlókról, de mint rajztanár, mint képzőművész, véleménye szerint meg lehet-e tanítani az embereknek a rajzolást úgy, hogyha valakinek nincs készsége hozzá?
– Szerintem ez a rajztanítás nincs kellőképpen értékelve. Azt hiszem, ez fontos. Mondjuk, említteted a jobb agyféltekés rajztechnikát is. Nyugaton, vagyis konkrétan itt, ezzel kapcsolatban Amerikában jöttek rá arra, hogy a rajznak vannak oldó vagy terápiás hatásai. A bal agyféltekét használjuk állítólag, leterhelődhet a számítás, aritmetika és hasonlók által. Ezzel szemben, hogyha az ember a jobb agyféltekét működteti, vagy ezáltal edzi, akkor az egész a gondolkodást képes egy kicsit lazítani. Valójában az embernek jobb meg bal agyféltekéje van, és ez olyan, mint a jobb és bal kezünk: mind a kettőre szükség van, tehát az ügyesebb jobb kézre meg az ügyetlenebb bal kézre is. A jobb agyféltekénk az érzelmeket, a beleélést segíti, a bal agyféltekénk meg azt, hogy mindezt megfogalmazzuk, logikusan bemutassuk, vagy megértsük. Tehát igazából mind a kettőre szükség van. És ezt nyilván lehet tanulni. Igazából ez szerintem akarat kérdése.
A harmadik titulus a helyi idegenvezető. Ha eljön valaki Szabadkára, akkor tipikusan a zsinagógát, a városházát, múzeumot, az ismertebb helyeket nézi meg. Ön mint helyi idegenvezető, hova vezetné el a turistát itt, Szabadkán? Például ami nem tipikusan, kimondottan turistalátványosság, hanem egy helyi érdekesség.
– Mint helyi idegenvezető biztos ezekre a helyekre viszem az embereket, tehát amit fölsoroltál, de nyilván, hogy ahány ember, annyiféle érdeklődés. Tényleg vannak olyan érdekes, akár kapualjak vagy épületek, amelyek akár szép meséjükkel nagyon sokat elmondanak a város történetéről vagy az egykori lakók történetéről. Van egy utca, ami nekem nagyon tetszik, ez a Rudics utca, ahol kis boltok vannak meg aranyművesek, ami összeköti a központot meg a zsinagógát. Ott számos olyan szép kis homlokzat van, ami mesél. Vagy például ilyen szívfájdalmam a városközpontban lévő régi fürdő, nagyon romos állapotban van, nem is tudom, hogy megvan-e még, vagy milyen az állapota. Oda bátrabb turistákat vagy látogatókat elvezettem már párszor, és az tényleg valami hihetetlen. Az ember bent van a központban, és akkor átmászva szinte egy falrepedésen, vagy bemászva egy ablakon, az egykori csodálatos világ romjai tűnnek elő, mintha az őserdőben egy inka vagy maja szentélyt látogatna meg a fölfedező. Nagyon érdekes és romos például az a hely, jó lenne, ha például azt felújítanák, mert annak szerintem nagy, akár idegenforgalmi meg kulturális jelentősége van.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
