2024. december 22., vasárnap

Petőfi Sándor-emléktáblát koszorúztak

Az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 176. évfordulója kapcsán ma koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak Temerinben, a Nyugati temetőben felállított kopjafánál. Az eseményen megjelentek a politikai pártok és a civil szervezetek helyi képviselői is.

A műsor előtt Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke szólt röviden az egybegyűltekhez. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy az idén egy másik jeles évfordulóról is meg kell emlékeznünk, Petőfi Sándor ugyanis 175 évvel ezelőtt, július 31-én tűnt el vagy halt meg. A megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd Balogh Sándor Petőfi Sándor naplójából egy részletet olvasott fel.

Fúró Dénes felvétele

Fúró Dénes felvétele

Ezt követően a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt helyi szervezeteinek, valamint a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesületnek és a Temerini Múzeumbarátok Egyesületének képviselői elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

A műsor folytatásában Petőfi Sándor Rongyos vitézek című versét Balogh Sándor szavalta el. A megemlékezést a Kossuth-nóta közös eléneklésével zárták az egybegyűltek. A Nyugati temetőben tartott megemlékezést követően a Gulyás csárda falán elhelyezett Petőfi Sándor-emléktáblát is megkoszorúzták.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Fúró Dénes felvétele