2024. október 3., csütörtök

Topolyáról érkezett a legnagyobb tök

Huszonhatodik alkalommal szervezték meg a Tökfesztivált Temerinben

Esős, szomorkás időjárás mellett tartották meg ma a temerini Kertbarátkör szervezésében a 26. Dél-bácskai Tökfesztivál központi eseményét. A hagyományokhoz híven kedden az általános iskolás gyermekek rajzkiállításával kezdődött a fesztivál, amely iránt ezúttal is nagy volt az érdeklődés, hiszen csaknem 150 tökkel kapcsolatos alkotás érkezett.

A következő napon, szerdán, hagyományos tökreszelést szerveztek, a tökből az asszonyok 2100 görhét és 800 tökös rétest készítettek. Ezt követően az általános iskolás diákok tökfaragó versenyen mérhették össze ügyességüket. Tegnap a reggeli órákban a szervezők átvették a vidéki kiállítóktól a tököket, majd ezt követően a Május 1-je utcában felsorakoztatott standokon a látogatók görhét és tökös rétest vásárolhattak. A sörsátorban hagyományos birkapaprikást főztek, a Kertbarátkör italait is megkóstolhatták az érdeklődők. Emellett a látogatók a kézművesek kiállítását is megcsodálhatták, a művelődési program az időjárási körülmények miatt ezúttal elmaradt.

 

A Topolyai Mezőgazdasági Iskola diákjai tanáraikkal és a díjnyertes
óriástökkel (Fotó: Fúró Dénes felvétele)

A Topolyai Mezőgazdasági Iskola diákjai tanáraikkal és a díjnyertes óriástökkel (Fotó: Fúró Dénes felvétele)

A töktermésnek sem kedvezett az időjárás, az idén nagy volt a szárazság. Kovács Róbert, a Temerini Kertbarátkör elnöke elmondta, hogy noha az időjárás rányomta bélyegét a rendezvényre, ezúttal is jelen voltak olyan kiállítók, akik minden évben szívesen eljönnek az eseményre.

– Remélem, az elkövetkező években jobb időnk lesz és bízunk még abban, hogy tudunk majd az ideinél nagyobb tököket is termelni. Az idén nagyon kevés tököt neveztek be, hiszen óriástökből csak egy, fehér sütőtökből kettő és kolbásztökből pedig négy darab érkezett. A tököket lemérő zsűritagoknak ennélfogva könnyű dolguk volt. Ez a helyzet nem csak nálunk van így, az országos tökversenyre sem érkezett sokkal több termés – mondta Kovács Róbert.

Szerinte a tökversenyre egy más jellegű eseményt is lehetne építeni, illetve kibővíteni egy főzőversennyel, vagy egy ehhez hasonló tartalommal.

– Egyesületünk ebben az irányban gondolkodik, hiszen egyre kevesebben vállalják a töktermesztést, mivel nagy költséggel jár. Hobbiszinten az ember nem profitálhat ebből, ezeket a tököket a sütőtök kivételével nem lehet elfogyasztani. Sokan a pénz és a sikeresség felé orientálódnak, de biztos még vannak olyan vállalkozó szellemű emberek, akik úgy vannak vele, hogy „megpróbáljuk”. Hírnévszerzésként vagy jó poénként, barátkozási lehetőségként – fogalmazott Kovács Róbert.

 

Fúró Dénes felvétele

Fúró Dénes felvétele

Hozzátette, hogy az idei rendezvényen a szervezők nagyobb figyelmet szenteltek a gyermekeknek, ennek megfelelően az alsósok és a felsősök körében is első, második és harmadik díjat osztott ki a zsűri.

MAGYAR SZÓ A TÖKFESZTIVÁLON
A rendezvényen a Magyar Szó standját is megtalálhatták a látogatók, ahol Péter Edit, lapunk terjesztőosztályának munkatársa kínálta sajtótermékeinket.

– Az idén is elhoztuk a Magyar Szót, napilapunkban Tarka Világ mellékletünket is megtalálhatják az olvasók. A kiadványaink közül elhoztuk a Magyar Szó 2024-es Naptárát; a Szórványlétben első és második kötetét; a Menedékben; az Adorján, szeretlek; a Zúgtak a harangok; Mi a magyar most, Vajdaságban? kiadványokat, gyermeklapjainkat, meg természetesen a süteményeskönyveinket is, amelyek mindig kelendőek. Az eső ellenére az érdeklődés jónak mondható, a látogatók átlapozzák a kiadványainkat és vásárolnak is – magyarázta Péter Edit.

 

A rendezvényen lapunk standját is megtalálhatták a látogatók (Fotó: Fúró Dénes felvétele)

A rendezvényen lapunk standját is megtalálhatták a látogatók (Fotó: Fúró Dénes felvétele)

CSAKNEM NEGYEDTONNÁS ÓRIÁS
Az esemény eredményhirdetésén előbb a gyermekmunkákért, majd a tökfaragó verseny legjobbjainak járó díjakat osztották ki. Ezt követően a fehér sütőtök kategóriájában Kiss Zoltán termelő nyert első helyezést 16,40 kilogrammos termésével. A kolbásztökök kategóriájában Novák Erzsébeté lett az első hely, 140 centiméteres termésével. A tökkompozíció kategóriájában nem volt nagy konkurencia, így azt Skriván Kurilla Melinda nyerte meg. Az óriástökök kategóriájában is egyértelmű volt az első helyezett kiléte, amit a Topolyai Mezőgazdasági Iskola érdemelt ki 243 kilogrammos termésével.

Pecze Tamás okleveles agrármérnök, a Topolyai Mezőgazdasági Iskola szaktanára elmondta, hogy a töktermesztés az iskola tangazdaságán belül történik, gyakorlati oktatás keretében.

– A mezőgazdasági technikusaink számára második, harmadik és negyedik évben folyik gyakorlati oktatás. A második évben szántóföldi növényekkel és zöldségtermesztéssel foglalkozunk, így ezt a tököt a tavalyi második osztályosok nevelték és az ő érdemük, hogy ekkorára megnőtt. A töktermesztés mellett hagyományos zöldségkultúrákat is termesztünk. A tél folyamán saláta, spenót, újhagyma és retek, a koratavasziak közül pedig káposztafélék, elsősorban fejes káposzta és karfiol, a melegigényesek közül pedig paprika, paradicsom, tojásgyümölcs és uborkatermesztés folyik a fóliasátrakban – magyarázta Pecze Tamás.

 

Nyitókép: Fúró Dénes felvétele