2024. augusztus 24., szombat

A gyerekeknek jutott a főszerep Az I. Topolyai Gyermeknapon

Az Origo Egyesület és a 3+ Nagycsaládosok Egyesülete közös rendezésében, Fekete Bánov Ágnes ötletgazda ajánlására született kezdeményezés nagy visszhangra talált a topolyai kisgyerekes családok körében. Az esemény sikere, a nagyszámú résztvevő pozitív visszajelzése igazolja annak létjogosultságát, szervezői szeretnék hagyományossá tenni ezt a gyereknap apropóján életre hívott rendezvényt.

A gyermeknapon a megjelenteket szombaton, a kora délutáni óráktól kilenc különböző, civil szervezetek, intézmények képviselői által irányított tematikus sátorban rendezett foglalkozásokkal, játékokkal, valamint az esemény fő színpadán zajló műsorszámokkal várták a Rendezvények terén. Az I. Topolyai Gyermeknap hivatalos megnyitója keretében az Origo Egyesület elnöke, Tölgyesi Huba, a Topolya Községi Idegenforgalmi Szervezet megbízott igazgatója köszöntötte a résztvevőket, majd Sablauer Brindza Beatrix, a 3+ Nagycsaládosok Egyesülete elnöke és e civil szervezetben az igazgatóbizottság elnöki posztját betöltő Marković-Basta Slađana szólt az egybegyűltekhez. A megnyitót az Újvidékről érkező Kreativni pogon fellépése tette emlékezetesebbé. A délután folyamán 360 gyermek jelentkezett be a regisztrációs sátornál, ahol ajándékcsomaggal is kedveskedtek számukra, a rendezvényen kísérőikkel megjelent gyermekek száma azonban becslések szerint a négyszázat is elérte, sőt meg is haladta. A szervezők mászófalat és trambulint is állítottak, három helyszínen arcfestés is zajlott, valamint többek között hivatásos animátorokkal szabadtéri játékokat is játszhattak a gyerekek, de például a topolyai Petőfi Sándor Cserkészcsapat és Topolya Községi Nyugdíjas-egyesület képviselői is hozzájárultak gyermekeink számára a minőségi, játékos szabadidő eltöltéséhez. Rendőr- és tűzoltóautó is állt a helyszínen, a gyermekek számára szabad bejárással. A Topolyai Vöröskereszt önkéntesei, elsősegélyversenyeken kimagasló eredményeket elért általános és középiskolások elsősegély-bemutatót is rendeztek, valamint szlalompályát is felállítottak a Rendezvények terén, ahol, miután a legkisebbek bébitaxikkal és egyéb járművekkel „felderítették” a terepet, közlekedési versenyt is tartottak 18 résztvevővel. Közülük 12 gyermeket díjaztak, 6-ot elismerő oklevéllel jutalmaztak. A főszínpadon a pacséri Moša Pijade Általános Iskolából érkező táncosok, az adai ZenEgér együttes, a topolyai Művelődési Ház Mosolycsaló bábszakköre és a Csáki Lajos-iskola szerb nyelven előadó diákszínjátszói léptek fel, valamint egy flash mob produkció is formálódott a helyszínen, amelyet Szabó Andrea koreografált.

– A mozaikkészítést már több éve előtérbe helyezzük a múzeumban, hiszen ez a műfaj mindig is fontos eleme volt Topolyának a művésztelepünk kapcsán, a város épületein elhelyezett mozaikok jól tanúsítják ezt. Az I. Topolyai Gyermeknapon az Arcus környezetvédőivel voltunk egy sátor alatt, hiszen ők a munkájukba adtak betekintést a gyermekeknek, mi pedig a természetet kívántuk megörökíteni a képzőművészet eszközével, a mozaikkal Petromarkov Alexandra grafikus-szobrász segítségével. Fontosnak tartom, hogy kilépjünk az intézmény falai közül, megszólítsunk egy újabb célközönséget, és ez a rendezvény egy remek alkalom volt erre – vallotta lapunknak

Gazsó Hargita múzeumpedagógus, aki a Topolyai Múzeumot képviselve vett részt az eseményen.

Az I. Topolyai Gyereknapon, amelynek fővédnöke Topolya község önkormányzata volt, ingyenes volt a részvétel, a rendezvény létrejöttéhez pedig további 32 támogató járult még hozzá.