A montenegrói pravoszláv egyház templomának alapkőletétére szervezett ünnepi felvonulás 2008-ban
Biztosra vehető, hogy politikai vita várható a kishegyesi képviselő-testületnek azon az ülésén, amelyen (a tervek szerint a hónap végén) módosítják a község statútumát és hivatalos nyelvvé teszik a montenegróit. Sőt az is valószínű, hogy a vita országossá is duzzad, mint ahogyan az eddigiek során is már olvasható volt megjegyzés a kezdeményezés benyújtásakor is a fővárosi és a podgoricai lapokban. A kishegyesi statútummódosítási határozat elindításakor az ülésen jelen volt a Szerb Radikális Párt képviselője is. Pártja hónapok óta bojkottálja a testület üléseit. A képviselő nem szólalt ugyan fel, de nyilvánvaló, hogy éppen ez a téma érdekelte, és bizonyára el is mondja majd véleményét adandó alkalommal.
A montenegrói államiságot a szerb hivatalos politika sohasem vitatta el, hiszen az történelmi tény, viszont abban többé-kevésbé megegyezett minden eddigi szerb véleménynyilvánító, hogy valójában két szerb állam létezett: Szerbia és Montenegró. A különálló nemzet tényét, és ezzel egy időben a különálló nyelv tényét is tagadták, vagyis sohasem fogadták el, sőt, mivel a királyi Jugoszláviában a szerb pravoszláv egyház iurisdikciót szerzett a montenegrói pravoszláv egyház felett, az egyházi önállóságot is megkérdőjelezik. Aki egy kicsit is foglalkozott a két nemzet történelmével, pontosan tudja, hogy a két népnek kétségtelenül közösek a gyökerei, ahogyan közösek a gyökerek a horvátokkal is, a szlovénekkel is és a bosnyákokkal is, és lingvisztikai szempontból (némi lexikális – szókincsbeli – eltéréssel) azonos nyelvet is beszélnek (kivéve a szlovénokat, akiknek nyelve közelebb áll a nyugati szlávok – csehek és szlovákok nyelvéhez).
Ezek a kérdések már a kérelem elindításakor vitát váltottak ki. Nenad Stevović a Krstaš Egyesület és a Montenegrói Párt elnöke hosszas vitákat folytatott a belgrádi Politika című napilap, valamint a podgoricai Pobjeda napilap hasábjain. A szerbiai cikkírók szinte kivétel nélkül nemcsak a kérelem szükségességét kérdőjelezték meg, hanem a különálló nyelvnek és a különálló nemzetnek a létezését is. Valójában ezt kell tisztázni ahhoz, hogy egy szerbiai népességet kisebbségnek lehessen tekinteni és ennek megfelelően a nyelvének használatát is hivatalossá kell tenni ott, ahol a törvények szerint erre adott a lehetőség. A Montenegrói Párt szerint ilyen községek Kishegyesen kívül Verbász és Kúla is, és még néhány dél-szerbiai község, ahol a montenegróiak számaránya eléri a törvényben megszabott határt.
Amennyiben a kishegyesi képviselő-testület meghozza döntését a statútummódosításról és hivatalossá teszi a montenegrói nyelvet, valójában ezeket a dilemmákat dönti el oly módon, hogy a maga részéről kisebbségnek tekinti a montenegróiakat Szerbiában. A gond csak az, hogy az itt élő montenegróiak sem egységesek ebben a kérdésben. Nem kevés arányban vallják ugyanis magukat nemcsak montenegróiaknak, hanem szerbeknek is, és egyáltalán nem tekintik magukat kisebbségnek ebben az országban. Ez nemcsak azokban a községekben van így, ahol ezt a kezdeményezést eleve elutasították, hanem Szeghegyen is, ahol a lakosság túlnyomó többsége montenegrói.
