Annak idején, amikor csődbe ment és teljesen leállt a kishegyesi téglagyár a helybeliek túlnyomó része azért szurkolt, hogy mielőbb új gazdára találjon, aki majd sikeresebben tudja működtetni, mint ahogyan azt a korábbi vezetők tették. És így is lett. Az első tulajdonos nemcsak a megvételről, hanem a fejlesztésről is gondoskodott, és komoly tartományi támogatással sikerült némileg felújítania a gépek egy részét.
A termelés a régi szinten kezdett működni, de az értékesítéssel nagy bajok voltak, és a blokktéglák nagyobb részét a gyárudvarban kezdték felhalmozni. Ha tudjuk, hogy napi húszezer egységet gyártanak le a jelenlegi technológiai lehetőségek szerint, akkor nyilvánvaló hogy a döcögő értékesítés miatt gyorsan megtelt a gyárudvar, sőt még az utca túloldalán levő gyárterületre is jutott bőven.
Az újabb tulajdonos a Wienerberger már a jelek szerint nemcsak a termelést tudja még hatékonyabbá tenni, hanem piacot is talált a termékeknek, és nap mint nap azt tapasztalják a falubeliek, hogy egyik blokktéglával megrakott teherautó a másikat követi, s ennek nyilván örülni kell, hiszen mégis az a legfontosabb, hogy 70–80 család megélhetése válik mind biztosabbá.
A komolyabb értékesítés azonban felvetette ismét azt a régi problémát, amelyet annak idején a Kúlai út lakói vetettek fel a legjobb időkben, amikor sorba kellett állni a blokktégláért, hogy ti. a teherautók sora nem kis gondot okoz. A napokban panaszkodott egyik Kúlai úti, hogy nemrégiben csak a szomszéd előtt tudták letúrni neki a megrendelt szenet, mert előtte egy teherautó állt, és nem találták meg a gazdáját. Nem kis erőfeszítésébe tellett, hogy partnak felfelé betalicskázza a téli tüzelőt. De mint mondja, ez talán a legkisebb bosszúság. Az sokkal nagyobb baj lenne, ha netalán a mentőknek kellene valamelyik házba gyorsan bejutniuk, vagy netalán tűz ütne ki. A teherautók miatt megközelíthetetlenek az épületek, hisz a kocsisor több száz méteres. Nem is mernek a télre gondolni. Tudják ugyanis, hogy akkor a sofőrök órákig kénytelenek járatni gépeiket, hogy melegen tartsák a vezetőfülkét. Éjnek idején is be–begyújtják, tehát a dübörgő motorokat.
Korábban egy kiskocsma volt a közelben, és ez sok mindent megoldott. Azt például, hogy nem kellett járatni a motorokat, mert az emberek a vendéglőben megmelegedhettek, beszélgethettek egyszóval eltölthették idejüket a berakodásra várva. Nem is szólva arról, hogy legközönségesebb szükségleteiket is elvégezhették. Sajnos van rá példa, hogy most járműveik tövében végzik el ezt, így nem véletlen az ott lakók panasza.
A napokban többször is leellenőriztük, mekkora a kocsisor a gyár előtt, de egy alkalommal sem volt túl hosszú. Ennek ellenére valóban igaz, hogy időnként megnövekszik a számuk, akkor valóban nehéz közlekedni a Kúlai úton. Ha már vendéglőt a közelben nem érdemes állandóan működtetni, talán a gyárnak kellene gondoskodnia egy olyan helyiségről, ahol a várakozó sofőrök kulturált körülmények között tölthetik el a várakozási időt.
