A tanácskozás résztvevői (Papp Imre)
A kutatások azt bizonyítják, hogy az összes kisebbség közül a többség legtöbb előítélettel a romák iránt viseltet, gyakran még a hivatalokban is hallani azt, hogy a romák így szeretnek élni. Ennek ellenére tény, hogy Szerbia komoly lépéseket tesz és szándékozik tenni a romák felzárkóztatása érdekében. Az egyik legnagyobb gond, hogy valójában nincsenek megbízható adatok a romákról, nemcsak azért, mert gyakran jönnek-mennek, hanem mert igen elterjedt az ún. rejtőzködő magatartás, vagyis másnak vallják magukat, mint amik – mondta a multietnikus karaván elnevezésű akció folytatásaként szervezett szombati kerekasztalon többi között Duško Jovanović, Vajdaság AT romaügyi hivatalának igazgatója.
Különösen Vajdaságban mondható jónak a légkör a helyzet rendezésére, az idén a tartományi kormány 300 millió dinárt juttatott a községeknek a romatelepek infrastruktúrája kiépítésére, s ugyanezt el kellene érni a köztársaságban is, hiszen az állam erre a célra az idén mindössze 500 millió dinárt szánt. Előadásában Zorica Rašković, a munkaügyi és szociális minisztérium munkatársa kiemelte, hogy az egyik legfontosabb teendő a községekben a tényleges helyzet megállapítása, a romák önszerveződésének elősegítése, a nappali tagozatos foglalkozás a gyerekekkel, az életminőség javítása a romatelepeken és a foglalkoztatás növelése. A felzárkóztató oktatás fontosságát emelte ki hozzászólásában Stevan Nikolić, az illetékes tartományi bizottság vezetője. Képzési szempontból, mint elhangzott, javul a helyzet, az idén 156 roma származású gyerek iratkozott be a középiskolákba, és több mint ötvenen járnak egyetemre. Az általános iskolai oktatásnak egy sarkalatos problémája, hogy a roma nyelvet többnyire csak azok beszélik, akik a többé-kevésbé zárt telepeken élnek, másutt ezért nem tartozik a fontos teendők közé az anyanyelvápolás megszervezése.
A romák helyzetének tarthatatlanságát bizonyítja az az adat, hogy a legszegényebb néprétegeknél is hatszor szegényebbek, és közülük csak minden századik éli meg a hatvanéves kort, és a gyermekhalandóság 25 százalékos. Egybehangzó megállapítás volt, hogy a dolgok elmozdultak a holtpontról, és csak most látszik valójában, mennyi a teendő ezen a téren, hiszen a társadalom eddig, mivel nem tudott mit kezdeni a problémával, többnyire szőnyeg alá söpörte.
A résztvevők egyetértettek abban is, hogy a szociális felzárkózás legfontosabb kérdése a foglalkoztatottság növelése e népréteg esetében. Amíg ugyanis e téren nem javul a helyzet, más területeken is nagyon nehéz lesz előbbre lépni.
