Sok helyütt már beérett a kukorica, szedését is megkezdték, de nemcsak a tulajdonosok... (Nagy Klára)
Panaszkodik a mezőőr, hogy kilátástalan a harcuk a „mezei szarkák” ellen. Korábban megpróbálták kijátszani őket, az egyik csapat egyik, a másik pedig az ellenkező irányba indult. Folyt valami taktikai játék, amelynek alapvetően az a lényege, hogy a terméssel teli határ vámszedői mégiscsak tisztában voltak tettükkel, vagyis azzal, hogy amit tesznek, az nem szabályos, sőt nem törvényes.
Mára sajnos változott a helyzet. Mondhatnánk azt is, hogy a társadalom nagyon mély erkölcsi válságának jele, ha a bűn, a szabálytalanság, a vétség nyilvánossá és elfogadottá válik. Márpedig esetünkben éppen erről van szó. A tolvajok egyszerűen ma már nem félnek. Csoportokba verődve járják a határt, fel is vannak fegyverkezve, ha kell (husángokkal és egyéb eszközökkel mindenképpen), és természetesen nem félnek. Egyszerűen azért, mert többen vannak és mindenkinek ellátják a baját, aki útjukba áll. Más szóval a tolvajok most már nem is félnek, tudják ugyan, hogy nem törvény szerint cselekszenek, de ez alapvetően nem zavarja őket. Lehet, hogy nem is a törvénynek, csak a végrehajtásáról szóló rendeletnek van egy olyan függeléke ugyanis, amely szerint a rendőrség, több tízezer dináros eseten kívül, nem köteles beavatkozni. És elsősorban az a baj, hogy nem is hajlandó. A szegény ember számára a filléres bicikli is érték, és annak, akinek csak néhány hold vagy hektár a vagyona, a kocsideréknyi kukorica is jelenthet megélhetést. Más szóval, ha az állam esetleg úgy gondolja, hogy mégiscsak szemet kell hunynia az úgynevezett „megélhetési” bűnözés, magyarán a lopás felett, mert ez jelenti a szociális békét, akkor esetleg miért nem gondolja azt, hogy a termés megtartása legalább olyan „megélhetési” kérdés tulajdonosának, mint annak, aki ellopja azt.
Az egész csak annak a törvénymegvalósítási utasításnak a tarthatatlanságára szeretne rámutatni, amely állítólag a rendőrséget védi (nem tudni, kitől is), s amely szerint a rendőröknek nem kötelező intézkedniük, ha a kár értéke nem haladja meg a meghatározott összeget.
Valójában az az igazi gond, hogy az emberek úgy érzik, a rendőrség magát védi azzal a rendelkezéssel, hogy nem köteles beavatkozni a „tyúkperekbe”, vagyis nem kell foglalkoznia a pitiáner dolgokkal, mert ez azt jelenti, hogy valójában nem foglalkozik azzal, ami a polgárok gondja. Nyilvánvaló tehát, hogy nemcsak a nagy ügyek jelentik a helyi rendőrség dolgát, helyben talán sokkal fontosabb lenne az úgynevezett apró ügyek olyan rendezése és kezelése, ami legalább a látszatát kelti annak, hogy a rendőrség alapvetően a polgárt és természetesen nem a tolvajt védi. Senki sem mondhatja azt, hogy egy almáért szabad legyen lelőni bárkit, aki megjelenik a telkeden, de ha a betörőnek van több joga ilyen esetben, akkor nyilvánvaló a társadalom szándéka: szemet akar hunyni az ilyesfajta „jövedelemszerzés” felett.
Talán mégis jobb lenne elgondolkodni a szlovák példáról, amely az amerikai gyakorlatot vette alapul és akit e törvények szerint más tulajdonában találtak, annak nem sok joga akad. Valóban nem a megtorlás miatt, hanem a vagyon védelme miatt. Mégis nonszensz, ha valakinek hívatlanul is több joga van az udvarodban, mint neked magadnak.
