2024. december 4., szerda

Több, mint verseny

Bácsfeketehegyen megtartották a Záporka Vers- és Prózamondó Versenyt

Szombaton a bácsfeketehegyi Kultúrotthon adott helyszínt a XVIII. Záporka Vers- és Prózamondó Versenynek. Az esemény szellemi vagy testi fogyatékkal élő gyerekeknek, fiataloknak nyújt lehetőséget, hogy megmérettessék magukat. Az Izida Anya- és Gyermekvédelmi Egyesület a versenyt a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületével és a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesülettel karöltve szervezte meg – mondta el lapunknak Faragó Papp Boglárka, az Izida koordinátora és az esemény egyik szervezője, aki arról is szólt, hogy a Záporka sokkal több, mint verseny.

– Az idén 18. alkalommal szerveztük meg a Záporkát, ami azt jelenti, hogy nagykorú lett a csapat. Vajdaság számos településéről érkeztek résztvevők, Zenta, Magyarkanizsa, Szenttamás, Óbecse, Topolya, Szabadka, Kishegyes, csak hogy néhányat említsek. Azért tartjuk fontosnak ezt a versenyt, mert ezek a gyerekek odahaza vagy az iskolában nem tudják teljességében kifejezni magukat, nem jut úgy hangsúlyhoz az ő világuk. Viszont ezen a napon megállunk, rájuk figyelünk, és nekik tapsolunk. Ők is ugyanúgy értékesek számunkra és a közösség számára. Fontos, hogy nekik is legyen sikerélményük. Természetesen nem csak a versenyről van szó, hiszen itt évről évre találkoznak, barátkoznak, és együtt jól érezhetik magukat – számolt be Faragó Papp, majd arról is szólt, hogy a verseny mellett különböző kísérő rendezvények tették színesebbé a Záporka programját.

A rendezvény keretében megnyitották az Izida festőcsoportjának képeiből összeállított kiállítást. A csoport Kormos Róbert kishegyesi festőművész vezetésével dolgozik. A verseny ideje alatt a résztvevőket két csoportra osztották, és míg az egyik csoport szerepelt, addig a másik Vázsonyi Balassa Emese animátor vezetésével különféle kreatív játékokban vett részt. Emellett az Izida csapata kézműves-foglalkozást tartott a résztvevőknek. A koordinátor arról is szólt, hogy mivel az idén 18 éves lett a rendezvény, ezért megváltoztatták a versenyzők értékelését. Helyezések helyett minősítést kaptak. Arany, ezüst és bronz minősítéseket osztottak ki, valamint az arany minősítést megszerzők között a kiemelkedők ajándékot is kaptak. Az idén Barta Júlia versfelkészítő, dr. Tóth Anita magyartanár és Dudás Nikoletta gyógypedagógus értékelték a versenyzők produkcióit. Az arany minősítést megszerzők közül ajándékban részesült Vásár Róbert, Papp Valentina, Ágoston Ferenc, Fehér Péter, Jovanovity Henrietta, Szerda Mária, Kocsis György, Fekete Dominik, Kolompár Vanessza, Kiss Máté és Muhi Attila.

A XVIII. Záporka Vers- és Prózamondó Versenyt támogatta a tartományi művelődési titkárság, Kishegyes község önkormányzata, a Živinastija húsfeldolgozó és a Simonyi Pékség.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Minden évben új versenyzők is érkeznek (Lakatos János felvétele)