Régi disznótorok hangulatát keltették életre

A disznóvágás vagy disznótor a háznál nevelt sertés hagyományos levágását, feldolgozását, és az ezt követő hagyományos vacsorát, a felszolgált disznótoros levest, a sült hurkát és kolbászt, valamint a kolbászhúsból készült töltött káposztát jelöli. Nagyszüleink idejében a vidéki családok maguk nevelték a sertést, majd annak levágásával biztosították jóformán az egész éves hús-, és zsiradékkészletet.

Régi haszonállatnak számít a sertés, őseink is szerették a húsát, szalonnáját, minden porcikáját hasznosították. Vajdaság szerte a vidéki háztartások mindegyikében volt disznóól, azokban legalább két-három hízó röfögött. Ma már nem így van, disznót lassan már csak a nagy telephelyeken látni. A Topolyai Gazdakör több mint tíz éve szervez hagyományos disznóölést, sok fiatal ott látta először, hogyan zajlott régen egy ilyen esemény.

Természetesen a hűtőszekrények elterjedése előtt mindennek meg volt a maga ideje is. A disznóvágások Szent András napjától, november 30-tól kezdődtek és egészen februárig tartottak, a hideg, téli időszakra időzítették, hiszen a romlékony hús feldolgozása ilyenkor volt a legveszélytelenebb. Boros Józsefet Kavillóról hívták meg böllérnek a topolyai rendezvényre.

Az alig több mint száz lelket számláló településen még ma is minden háznál van disznóól, és majdnem mindben röfög is jószág.

Elmondta, hogy nem is olyan régen még a kevésbé intenzív hízlalás dívott, az így tartott sertések húsa is más ízű volt. Nem használtak gyógyszereket, serkentőket, antibiotikumokat sem. Tudták, mikor mit kell adni a disznónak, lósóska, disznóparéj volt a sertések gyógynövénye. Siska Béla, az egyik főböllér arra is rámutatott, hogy a kolbász akkor igazán finom, ha csak hagyományos fűszereket, sót, borsot, pirospaprikát és köménymagot tesznek bele.

Több százan fordultak meg a topolyai rendezvényen. Ennek egyik oka, hogy már csak kevesen vannak, akik mind a mai napig rendszeresen, hagyományos módon végzik a disznóvágást.