2024. szeptember 12., csütörtök

A későn jött víz

Halpusztulás sújtotta a Csík-ért Zentagunaras és a Svetićevói-tó között – A tó élővilágát féltik a környezetvédők

Az idei nyár szárazsága a mezőgazdaságot és a vízgazdálkodást is igencsak megviselte. Topolya község területén többek között a svetićevói víztározó tó vízszintje is drasztikusan leesett. Ennek oka, hogy a tavat vízzel ellátó Csík-ér vízszintje is leesett, sőt egy szakaszon, Csantavér és Zentagunaras között teljesen kiszáradt. Ott jártunkkor már csörgedezett némi víz az érintett szakaszon, de éppen csak mutatóban. Tisztán látszott, hogy a meder cserepesre száradt a hőségtől, és a kevés víz csak nem sokkal korábban került a folyamba. A vízhiány következtében a Csík-ér Zentagunaras és a Svetićevói-tó közti szakaszán tömeges halpusztulás volt. Ottjártunkkor már kapott némi vízutánpótlást a folyam és a tó, de az érintett szakaszon még mindig számos elpusztult halat láttunk, főként nagyobb méretű haltetemek úsztak a vízfelszínen. A helyi horgászok már korábban is felhívták a figyelmet a bajra, de a vízfelügyelet és a -gazdálkodás teljes hiánya miatt ennek semmi foganatja nem volt.

Lenne lehetőség az érintett vízfelületek víz utánpótlására, de ez mégsem történt meg – számolt be lapunknak Borsos József helyi horgász és környezetvédő.

– A tavaszi időszakban elég jó vízállásunk volt a Svetićevói-tavon, mivel kiépítették a régen várt vízhálózatot, amely összeköti a tavat a Tiszával. Így az Adorjáni-tavon, a velebiti kanálison, majd a Csantavéren átfolyó Csík-éren keresztül kap vizet a tavunk. A kánikulák előtt észrevettük, hogy nem mindig engedik a vizet, csak néha. Időközben több nagy teljesítményű locsolócső épült ki a tó és a Csík-ér partján, ez aggodalomra adott okot, mivel ha beindul, akkor szemlátomást csökken a vízszint – mondta Borsos József, akitől azt is megtudtuk, hogy a Svetićevói-tó halállománya igen gazdag és különleges. Fellelhető itt például a compó, amely védett halfaj.

A kiszáradt meder még mindig cserepes, noha már van benne kevés víz (Lakatos János felvétele)

A kiszáradt meder még mindig cserepes, noha már van benne kevés víz (Lakatos János felvétele)

– Az ilyen halak és a többi élőlény számára is létfontosságú a megfelelő mennyiségű víz. A nyári időszakban észrevettük, hogy a vízellátást megszüntették. Emiatt és a locsolás miatt a kánikulában leesett a vízszint. Szeptember elejére a Csík-ér egy szakasza teljesen kiszáradt, és halpusztulás volt a folyóban. Július végén és augusztus elején már tapasztaltunk kisebb halpusztulást, ez leginkább a süllőket és a sügéreket érintette. Mi, horgászok és környezetvédők nagyon örülnénk annak, ha a vízellátás rendszeres lenne, mert lenne arra mód, hogy a tó vízszintjét normális szinten tartsák – fogalmazott a horgász, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy a Svetićevói-tó madárvilága is egyedinek számít Vajdaság területén. Számos ritka madárfajt figyeltek meg ezen az élőhelyen, köztük van a halászsas. A tó közepén lévő nádszigeteken vörös gémtelepek vannak, de ritka költöző madarak is rendszeresen előfordulnak itt. A tó partján vörös és kék vércsék fészkelnek, valamint található itt szalakóta és gyurgyalag is.

– Az ilyen jellegű természeti gazdagságot meg kell őrizni, nem pedig tönkretenni. A mi kis horgászközösségünk hozzájárul a természet védelméhez, fákat ültetünk, rendben tartjuk a horgászhelyeket. Szeretnénk, ha ez a természeti kincs megmaradna a gyermekeink számára is – fogalmazott Borsos József.

Nyitókép: Nagyméretű halak tetemei lebegnek a víz felszínén (Lakatos János felvétele)