2025. április 18., péntek

Húsvétra készülve

Péntektől lehet díszíteni a tojásfát Bácskossuthfalva központjában

Az Írisz Virágkedvelők és Környezetvédők Egyesületének tagsága az idén is ünnepi díszbe öltözteti Bácskossuthfalva központját. Az elmúlt napokban a virágágyásokat rendezték és a húsvéti dekoráción dolgoztak – tudtuk meg Dávid Kornéliától, az egyesület elnökétől.

– Kigyomláltuk a falu központjában, az útkereszteződés mellett helyet kapott Moravica-dombot, és műhelymunkát tartottunk. Évről évre az a célunk, hogy mindig másként, változatos formában készítsük elő a központunkat a jelesebb ünnepekre. Igyekszünk a már meglévő díszeinket kicsit felfrissíteni. Látványos virágokat készítettünk drótból, és azokat varrtuk körbe ruhaanyaggal. Ezek lesznek az úgynevezett tavaszköszöntő virágok. A korábbi évekből már meglévő két méretes tojásdekorációt ruhaanyagból készült virágokkal fissítjük fel, a másik makraméfonásokkal lesz kihelyezve, a harmadikat pedig élő virágokkal díszítjük ki – hallottuk Dávid Kornéliától, és arra is kíváncsiak voltunk, az idén hogyan alakul a faluban már szinte hagyománnyá vált tojásfa díszítésének menete.

Húsvétra készülő műhelymunka az Írisz klubhelyiségében (Facebook)

Húsvétra készülő műhelymunka az Írisz klubhelyiségében (Facebook)

– Az ünnepi díszbe öltöztetett központi teret pénteken 16 órai kezdettel lehet megtekinteni. Aznap helyezzük ki a fácskákat, amiket tojásdekorációval vagy kifújt és kifestett tojásokkal lehet díszíteni, ezzel hozzájárulva a falu ünnepi hangulatához. Az idén sem szervezünk központi ünnepséget, így mindenki a saját időbeosztásához tudja igazítani a díszítést. Annyit tudunk, hogy az Életfa Nagycsaládosok Egyesületének csapata vasárnap délután érkezik, a Napsugár Református Óvoda pedig hétfőn délelőtt. Azokat, akik előzetesen jelentkeznek nálunk, a tagságunk fogadja – tudtuk meg az Írisz elnökétől, aki azt is hozzátette, hogy az idén az ő kertjéből származó két kiszáradt gyümölcsfát díszíthetik fel a gyerekek és a felnőttek. Dávid Kornélia végül azt is hozzátette, hogy hálásak Szalma István kishegyesi virágkertész felajánlásáért, mivel az árvácskapalántákkal sikerült pótolni az úgynevezett hordósdomb és az I. világháborús emlékmű előtti virágoskert hiányzó növényeit.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Bácskossuthfalva szorgos önkéntesei (Facebook)