2024. december 22., vasárnap

A tudomány jövőjéért

A hétvégén tartották meg a GENIUS mozgalom XXIII. fizika-kémia táborát Pacséron

A Moša Pijade Általános Iskola adott otthont a hétvégén a XXIII. Fizika-Kémia Általános Iskolai Tehetséggondozó Diáktábornak, a rendezvényt a GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom keretében immár hagyományosan a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében, Magyarország Kormányának Emberi Erőforrások Minisztériuma erkölcsi és anyagi támogatásával valósították meg. A pacséri és a bácskossuthfalvi diákok több természettudományi témában hallhattak előadást, a rendezvényre érkeztek Zentáról és Csantavérről is általános iskolások. A megnyitón Kanyó Anikó helyi fő szervező köszöntötte a jelenlevőket, ismertette a tanulókkal a foglalkozások menetét, illetve hogy a programok hétfőn fejeződnek be. Ezt követően a házigazda tanintézmény igazgatónője, Méhészkei Kiss Gizella üdvözölte a jelen levő tanárokat, a rendezvény szervezőit és a diákokat.

– Külön öröm számomra, hogy titeket érdekelnek a különböző kísérletek, érdekességek és azok a jelenségek, amik összekötik a hétköznapjainkat a tudományossággal. Azért is fontosak az ilyen jellegű találkozók, mert a jövőtöket meghatározhatják az itt hallottak, illetve az itt megismert személyek is alakíthatják a későbbi boldogulásotokat – mondta egyebek mellett az igazgatónő, majd Muhi Béla fő szervező, a GENIUS tehetséggondozó mozgalom elnöke ismertette a tábor menetét.

A fizika-kémia tábor megnyitója (Kazinczy Paszterkó Diana felvltele)

A fizika-kémia tábor megnyitója (Kazinczy Paszterkó Diana felvltele)

– Évről évre igyekszünk valahol megtartani ezt az igen népszerű programunkat, amikor is a tudományosság valamelyik ágának az elméleti és gyakorlati részét igyekszünk átadni a leendő kis tudósoknak. Kísérletek, fejtörő játékok tarkítják az ismeretek átadását, a gyerekek maguk is felkészülnek egy-egy témából, amit előadnak. Nem babra megy a játék, hiszen ajándékban, oklevélben részesülnek a résztvevők. Táborunknak korábban helyszínt adott egyebek mellett Szabadka, Újvidék, Kanizsa, Zenta, Zentagunaras egy-egy általános iskolája, és azokkal a diákokkal foglalkozunk, akiket teljesítményük, érdeklődési körük alapján a tanáraik javasolnak a részvételre – fogalmazott Muhi Béla, aki szólt arról is, hogy az első diáktáborok résztvevői ma már tudományágak sikeres szakemberei, többen doktoráltak, és maguk is részt vesznek a tehetséggondozásban.

– Igenis érdemes foglalkozni Vajdaságban a tehetséges magyar diákokkal, hiszen vannak rátermett tanulók, akiket nem szabad elveszni hagyni. Táborunkban fontos alaptudást sajátíthatnak el a gyerekek, elsősorban azt, hogyan kell viselkedni akkor, amikor jelen vannak egy kísérlet mellett. Fontos megtanulni azt is, hogy ha árammal vagy veszélyes kémiai anyagokkal foglalkozunk, akkor magunkra és egymásra is vigyázniuk kell. A tanórákkal ellentétben itt lehet, sőt kell is fényképezni, hogy majd későbbre is megmaradjanak az emlékek. Kérdezni mindig szabad, sőt kell is – hangsúlyozta Muhi Béla.

Kanyó Anikó tanárnő elárulta, hogy a tehetséggondozó tábor előadásait 38 felsős diák követhette, ezért a foglalkozásokat több helyiségben szervezték meg külön az 5–6. és 7–8. osztályos diákok számára.

(Kazinczy Paszterkó Diana felvltele)

(Kazinczy Paszterkó Diana felvltele)

– A tábor előadásainak nem titkolt célja, hogy hatással legyünk a végzősök pályaválasztására. Ezért is van jelen a szabadkai Vegyészeti-Technológiai Iskola tanára, Perna Attila vegyész és két segítő diákja, akik, miután bemutatták az iskolájukat, különböző érdekes kémiai ismeretekkel tágították a jelenlevők tudását. Továbbá a fizika, pontosabban az elektromosság világába, a virtuális térbe is elkalauzoltuk a gyerekeket, a hétvégén pedig biológiával, kémiával és földrajzzal, fizikával ismerkedhettek meg, valamint a környezetvédelem fontosságára is rátereltük a figyelmet. Ami a táborunk vonzereje, hogy érdekes kísérletekkel, így boncolással is foglalkozhattak a tanulók, amikre sajnos a tanórák alkalmával nincs idő – mondta Kanyó Anikó, hozzátéve, hogy a hétfői nap a versenyekről szólt. Amellett, hogy a szervezők kvízt készítettek elő a diákoknak, a résztvevőknek be is kellett mutatniuk egy-egy természettudományi területtel vagy a robotikával foglalkozó előadást prezentáció formájában. Továbbá a Kovács Sztrikó Zoltán Általános Iskolai Fizika-Kémia Diákverseny kiemelkedő csapatai is érkeztek Pacsérra, mégpedig azért, hogy a pacséri tábor résztvevői is kedvet kapjanak, és jövőre maguk is benevezzenek a versenyre.

A diákok a fő szervezőkkel és a házigazdákkal (Kazinczy Paszterkó Diana felvltele)

A diákok a fő szervezőkkel és a házigazdákkal (Kazinczy Paszterkó Diana felvltele)

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás