2024. december 18., szerda

Vadgazdálkodás nélkül vadászat sincs

A bácskossuthfalvi Fácán Vadászegyesület tevékenységéről

 A nyári hónapokban, különösen kánikula idején fokozottan oda kell figyelni a határban élő vadak igényeire. A bácskossuthfalvi Fácán Vadászegyesület elnöke, Kuruc Tibor elmondta, hogy a sikeresen működő vadásztársaság elsősorban a minőségi, vagyis egészséges állomány megtartásáról, neveléséről gondoskodik, és csupán ezek után következhet a számbeli korrekció, a vadászat.

– Nyáron az egyesületünk berkein belül tevékenykedő hivatásos vadász a hét meghatározott napjain gondoskodik a vadállomány itatásáról, és telente igény szerint az etetéséről. A vizet a határ több pontján elhelyezett, korábban előkészített beton medencékbe töltjük. Ez mellett a közelmúltban mobilketrecekből 2500 kis fácánnal bővítettük a határ állatvilágát, a 12-13 hetes madarakat 10 helyen engedtük el. Ez a folyamat nem kis munkát jelent a tagságunk számára. A több éves gyakorlat szerint kizárólag kakasokra lövünk vadászat alkalmával, a tojók gondoskodnak az állomány további természetes szaporulatáról – nyilatkozott a vadászegyesület elnöke, majd azt is elmondta, hogy a társaság 30 aktív tagja közül a munkaakciók legtöbbjében, különösen a tavasszal történő fácánosítás alkalmával, legalább 17-en kiveszik a részüket.

– A tagságunk építő jellegű közreműködésének, a munkaakciók alkalmával tanúsított helytállásának köszönhetően rendkívül sikeresen működik egyesületünk, a vadászok nagy része magánemberként is baráti kapcsolatot tart fenn. Elfogulatlanság nélkül állíthatom, hogy országosan is számon tartják a bácskossuthfalvi vadászegyesület eredményeit. Ez mellett falunk határában él Szerbia egyik csúcsminőségű őzállománya, amely iránt folyamatosan érdeklődnek a külföldi vadászok is – hallottuk Kuruc Tibortól, aki hozzátette azt is, hogy a koronavírus, illetve a miatta meghozott intézkedések következtében a vadászturizmus jelentős károkat szenved. Ezt egyelőre a bácskossuthfalviak a belföldi vendégeknek köszönhetően enyhébben érezték meg. – Az idén a Közép-Szerbiából érkező vendégek eddig húsz őzbakot lőttek, hat aranyérmes őzbak volt közöttük. Mostanában indul a fürj szezon. Büszkék vagyunk arra is, hogy amíg Vajdaság legtöbb részén már 7-8 éve olyan mértékben megritkult a nyúlállomány, hogy nem vadásszák, a falunk határában nincs ilyen jellegű probléma. Sőt a vendégségbe hozzánk érkezőknek is van lehetősége a nyúl vadászatára. Természetesen észszerűen kezeljük a vendégvadászatot, a vadállomány létszámára való tekintettel szabunk határt – hangsúlyozta Kuruc.

– Az egyesületünk keretében folyó, illetve a falu határában zajló vadgazdálkodást irányító hivatásos vadászunk viseli a gondját azokról a vadakról, amelyeknek hatása van a természetes szaporulat alakulására. Így megközelítőleg 200-300 elsősorban rókát, de borzot is kilő évente. Igazából ez a titka is annak, hogy szép apróvad-állománnyal rendelkezünk. Tavasszal a kis rókák naponta 300 gramm húst is megesznek, és ha kiszámoljuk, hogy egy-egy kotorékban 5 kis róka is él, akkor az 1,5 kg húst jelent naponta. Ezt az élelmet kisnyulakból, fácánokból, őzgidákból biztosítják a rókaszülők. A rókaállomány évente többször védőoltásban részesül veszettség ellen, természetes ellenség hiányában túlszaporodnak. Ez miatt is szabályozni kell tehát a számukat, hogy az apróvad-állomány fennmaradjon a határban, ezzel együtt az egészséges biológiai egyensúly – tette hozzá a vadászegyesület elnöke, akitől megkérdeztük azt is, hogy mi a társaság sikerének a titka.

– Tagságunk, illetve én sem sajnálom a szabadidőmből erőt, energiát fordítani a vadállomány fenntartására. Mindezt hobbiként, jókedvvel tesszük. Ez pedig meglátszik nem csak a nyilvántartási adatokra vonatkozóan, hanem a hozzánk érkező vendégek is elégedetten térhetnek haza, mert a kellemes időtöltés mellett sikerélményekkel gazdagodnak. Ezért is érdemes a bácskossuthfalvi határban vadászni – hangsúlyozta Kuruc Tibor, aki elmondta azt is, hogy vasárnaponként 20-22 ember járja a 7,5 ezer hektáros vadászterületként nyilvántartott határt, és volt már rá példa, hogy 300 fácánt és 100 nyulat lőttek ki egy nap.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás