A tanévkezdő előkészületekkel párhuzamosan a pacséri Moša Pijade Általános Iskolában lázasan készülnek az első emeleti és a földszinti termek ablakcseréjére. Mindezt a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság ide vonatkozó pályázati támogatásának köszönhetően sikerül majd kivitelezni, tudtuk meg Méhészkei Kiss Gizella igazgatónőtől.
– Hatalmas munka előtt állunk, de örömmel nézünk elébe, hiszen számos eddigi gondunkat oldja majd meg részlegesen. Az iskola jelenleg is használt épülete a 70-es évek elején készült el, és az akkor beszerelt ablakok mára – minden karbantartási igyekezetünk ellenére – teljes mértékben megértek a cserére. Bizonyos osztályokat szinte lehetetlen volt már felfűteni telente, erős szélfúvás közepette, teljes gőzzel fűtve, 9–10 foknál magasabb hőmérséklettől nem tudtunk melegebbet biztosítani ezekben a helyiségekben. Ennek pedig az lett a mellékkövetkezménye, hogy sokkal több mazutot voltunk kénytelenek eltüzelni. Fűtés után pedig szinte azonnal kiillant a meleg. Illetve vannak olyan nyílászárók, amik annyira balesetveszélyes állapotban vannak, hogy azokat egyszerűen nem is merjük megtisztítani, nem hogy kinyitni szellőztetés miatt – árulta el Méhészkei Kiss Gizella.
Négy évvel ezelőtt újították fel Pacséron az iskola kazánját, akkor még azt hitték, hogy a fűtőtesthez tartozó régi égőfejet egy darabig még tudják használni, de egy meghibásodás miatt múlt télen kénytelenek voltak azt is lecserélni, szintén a topolyai önkormányzat segítségével. Jelenleg a kazánajtó samottozása van hátra. Az igazgatónőtől megtudtuk, hogy telente – a fűtőtest felújítását követően – egyedül az jelenthet gondot – és ez nem csak a pacséri oktatási intézményt érinti – ha rossz minőségű mazutot bocsátanak forgalomba a kereskedők.
– A tartományi támogatásnak köszönhetően 3 millió 900 ezer dinárral tudunk gazdálkodni, ez a nyílászárók felének a cseréjére elegendő, a pincehelyiségek ablakai és az ajtók cseréje egy következő terv részét képezik majd. A közbeszerzési folyamat körülbelül 1,5–2 hónap múlva zárul, az ide vonatkozó határidők tiszteletben tartása után derül ki, hogy ki végezheti el az épületen a munkálatokat. És ha minden rendben lesz, már októberben elkezdhetjük és a novemberi fagyok előtt szeretnék maguk mögött tudni. Mivel az iskolában csak délelőtt zajlik tanítás, a kivitelezési részt a délutáni órákra, illetve hétvégére szeretnék beütemezni, hogy a lehető legkevésbé zavarja a diákokkal folyó munkát – tudtuk meg az igazgatónőtől, aki elárulta azt is, hogy a pályázat előfeltétele volt egyébként a tervdokumentáció elkészítése, amit magántámogatásokból befolyó összegből tudták megoldani, illetve az iskola egykori diákja, Vukelić Ivica 100 ezer dináros hozzájárulásának köszönhetően.
Az Ifjúsági és Sport Minisztérium a tornatermek felszerelésére vonatkozó pályázati kiírásának köszönhetően 150 ezer dinár értékben tudták az alsó és felső osztályosok számára alapvető sportfelszereléssel gazdagítani a szertárat.
– Egy faluban nemcsak az iskola számára fontos helyszín a tornaterem, hanem az egész közösség tud belőle profitálni adott esetben, így több – az iskolán kívüli – sporttevékenység edzéseinek is a helyszíne – árulta el az igazgatónő.
A társadalmunkat érintő mozgások sajnos a pacséri általános iskolát sem kímélik. Az idei tanévet 10–15 diákkal kevesebben kezdik, mint múlt évben. Így a falu oktatási intézményében ezúttal 160 gyermek folytatja tanulmányait. Az első osztályt 13 magyar ajkú tanuló és 7 szerb tannyelven tanuló elsős kezdi meg szeptember 1-jén.
– Meggyőződésem, hogy a pacséri iskolát úgy kell fejleszteni, hogy az elköltözött családok egyik nap haza fognak jönni, és ekkor a széles körű, igényes oktatási-nevelési követelményeknek eleget tudjon tenni. Ehhez pedig mind ezidáig megkaptuk elsősorban a tartományi támogatást – mutatott rá Méhészkei Kiss Gizella, a pacséri Moša Pijade Általános Iskola igazgatónője.