2024. szeptember 13., péntek

Útiköltség-térítés Topolya község középiskolásainak

Szeptember 5-éig jelentkezhetnek az utazó középiskolások az útiköltség-térítés címén kiírt pályázatra. Az ide vonatkozó rendelet alapján a Topolya község területén állandó lakcímmel rendelkező középiskolai rendes tanulók pályázhatnak, akik busszal vagy vonattal utaznak naponta. Feltétel, hogy semmilyen egyéb szervezeti, alapítványi támogatásban nem részesülnek. Szükséges az iskolai szakirány feltüntetésével az iratkozásról szóló igazolást mellékelni, valamint kell még a bizonyítvány fénymásolata, a pályázó vagy a szülő személyi igazolványának fénymásolata, a szülő munkáltatójának igazolása, hogy nem kap céges támogatást a gyermek. A munkanélküli szülőnek igazolniuk kell az Országos Foglalkoztatásügyi Szolgálat nyilvántartásba vételét, földműves szülő esetében a betegkönyv fénymásolata szükséges.

Támogatás azokat a községen kívül tanuló diákokat nem illeti meg, akiknek a szakirányában Topolyán is nyílott középiskolai osztály. A dokumentumokat a közigazgatási hivatal ügyfélszolgálatának 2. tolóablakánál, illetve a helyi irodákban fogadják. A késve érkezett és hiányos kérelmeket nem veszik figyelembe.