2024. december 22., vasárnap

Vízgyár épül Törökbecsén

A Vajdasági Nagyberuházási Igazgatóság pályázatán a törökbecsei önkormányzat 115 millió dinárt nyert, melyből vízgyár épülhet a városban – az erről szóló szerződést a héten írták alá a felek. Ebből a pénzből kezdik majd el az ivóvíz előkészítésére szolgáló üzem első fázisának a megvalósítását.
A vízgyár építése kiemelt fontosságú beruházás ebben a községben, amivel a követelményeknek megfelelő minőségű ivóvizet kaphatnak majd a törökbecseiek. A projekt első fázisa összesen csaknem 147 millió dinár.
A vízgyár megépítése három szakaszban valósul majd meg, az elsőben egy oxidációs és szűrőberendezésekkel felszerelt szűrőállomás épül meg, ezt követően a víztároló, a szivattyúállomás és az ehhez szükséges infrastruktúra következik, végül pedig a vízkezelővel felszerelt épület kerül tető alá.
Január utolsó napján Újvidéken összesen 26 város és község képviselőinek adták át a társfinanszírozásra vonatkozó dokumentumokat. A jóváhagyott szerződések értéke (a tartományi és az önkormányzati eszközöket is beleszámítva) összesen 2,3 milliárd dinár. Az összeg felhasználásával utakat építenek, ivóvízellátást javítanak, fejlesztik a gyermekintézmények hálózatát és a sportéletet, valamint növelik az energiahatékonyságot.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás