2024. december 22., vasárnap

„Az aradi vértanúk összefogásra köteleznek bennünket”

Az Assisi Szent Klára római katolikus templomban megtartott megemlékezéssel kezdődött, majd a templomkertben gróf Leiningen-Westerburg Károly vértanú szobrának a megkoszorúzásával folytatódott tegnap Törökbecsén a főhajtás az aradi vértanúk emléke előtt.

Györe Decsov Emese és Zséli Ágnes, a Magyar Összefogás jelöltjei is koszorúztak Fehér Rózsa felvétele)

Györe Decsov Emese és Zséli Ágnes, a Magyar Összefogás jelöltjei is koszorúztak Fehér Rózsa felvétele)

A megemlékezésen jelen volt Fehér László, a VMSZ Intézőbizottságának a tagja, Újhelyi Nándor, a törökkanizsai képviselő-testület elnöke, dr. Molnár Viktor, a VMSZ óbecsei szervezetének az elnöke, Dobai János, a tordai helyi közösség elnöke és Ilia László, a VMSZ törökbecsei községi szervezetének az elnöke. A megemlékezésen a Teleház és a Rákóczi Szövetség helyi ifjúsági szervezetének a tagjai tartottak rövid alkalmi műsort. Báló Tibor, a törökbecsei Teleház vezetője ünnepi beszédében hangsúlyozta: az aradi vértanúk a közösség jövője érdekében összefogásra kötelezik a vajdasági magyarságot.

A koszorúzást követően Györe Decsov Emese, a Magyar Összefogás jelöltje Az aradi vértanúk emlékezete, a nemzet erejének kifejezedőse címmel tartott előadást a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesületben.

Gróf Leiningen-Westerburg Károly honvédtábornok a felesége, Sissányi Erzsébet révén lett törökbecsei nagybirtokos, harmincévesen ítélték kötél általi halálra. Első szobrát 1911-ben avatták fel, de a szobrot 1918-ban ledöntötték. Történelmi elégtételként Törökbecse testvérvárosa, Mezőtúr egy újabb Leiningen-Westerburg Károly-mellszobrot ajándékozott a városnak, és azt 2009 októberében leplezték le.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás