Évek óta súlyos adósságok nehezítik a törökbecsei Egészségház zavartalan működését, jelenleg 207 millió dinárt tesz ki az az összeg, amit követelnek a hitelezők – ez az összeg tartalmazza azt a kamatot is, amit a törökbecsei önkormányzatnak, mint alapítónak egy peres eljárás elvesztése után ki kell fizetnie.
Saša Maksimović, Törökbecse polgármestere ennek ellenére bizakodóan nyilatkozott az Egészségház jövőjét illetően.
– Felvettük a kapcsolatot a kormánnyal és AleksandarVučić államfővel is, aki nemrégiben, amikor itt járt nálunk, olyan ígéretet tett, hogy Törökbecse ebben az ügyben számíthat a szerb kormány 150 millió dináros segítségére. Remélem, hogy májusban tudjuk majd törleszteni, ha nem is a teljes adósságot, de a teljes összegnek legalább a négyötödét. Ha rövid időn belül sikerül törlesztenünk a teljes tartozásunkat, akkor végre már nem erről, hanem a beruházásokról szólnak majd a hírek. A jelenlegi adóssággal együtt összesen 487 millió dinárt tesz ki az az összeg, amit tartozásként az előző hatalomtól örököltünk 2016-ban. Ebből az önkormányzat eddig mintegy 280 millió dinárt törlesztett – mondta a polgármester.
Saša Maksimović arról is beszámolt, hogy május elejére a tervezők már el is készítik a törökbecsei Egészségház felújításának a tervét. A több mint ötezer négyzetméteres épület rekonstrukciója az előzetes becslések szerint 3-3,5 millió euróba kerül majd, amit pályázati támogatással szeretnének megvalósítani Törökbecsén.