2024. december 22., vasárnap

Termálfürdő épül Törökbecsén

Törökbecsén, a Tiszavirág Szálloda udvarában április közepén megkezdték a termálfürdő építését. A szálloda tövében még 2013-ban bukkantak meleg vizes forrásra, ekkor határozta el a szálloda menedzsmentje, hogy három gyógymedencét és egy sportmedencét alakítanak ki a Tiszavirág keretében. A szállodában egyébként nemrég óta már működik egy kisebb gyógymedence, amelynek a vizét ugyancsak meleg vizes forrásból nyerik.

Szeptemberben már négy új termálmedence is lesz a Tiszavirágban

Szeptemberben már négy új termálmedence is lesz a Tiszavirágban

Dragoljub Doroškov szállodaigazgató elmondása szerint a szálloda két fedett és két nyitott medencét tervez fölépíteni.

– 2013-ban a szállodánk udvarában történt fúráskor 600 méter mélységben 40 fokos vizet találtunk, ekkor született meg az ötlet, hogy termálmedencéket építsünk. Tapasztalatszerzésként magyarországi, horvátországi és szlovéniai gyógyfürdőkbe látogattunk. Van egy relaxációs központunk is, ezt magyarországi mintára egy modern egészségügyi rehabilitációs gyógyközponttá bővítjük. A két fedett medence közül az egyik hidromasszázsos lesz, a két nyitott medence egyike pedig gyermekmedence. A forrásvízben kevés kén található, ami ebben a térségben egyedinek számít, emellett sok gyógyhatású magnéziumot és kalciumot tartalmaz. A medencékben 32 és 34 fokos víz lesz. A meleg vízzel egyébként más terveinek is vannak, 32 000 négyzetmétert tudnánk ugyanis fűteni vele, a szállodánkon kívül ezzel oldanánk meg az óvoda, a művelődési központ és a községháza fűtését is. Az új komplexummal mindenképp fejlődik majd a község idegenforgalma, sőt a helyieknek munkalehetőséget is ad – jelentette ki Dragoljub Doroškov.

 Az 1985-ben épült és 2010-ben felújított szálloda 34 szobában összesen hetven vendéget tud elszállásolni. A mostani munkálatok a tervek szerint szeptemberben fejeződnek be. A beruházás értéke 300 ezer euró.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás