– Jegyezd meg: hazardőrnek lenni sohasem kifizetődő! Magad miatt sem, meg érted… Ezek után a férjem valószínűleg orron fog fágni ha emiatt késel a lakbérrel – magyarázta nevetve a lakás gazdaasszonya a múltkor, amikor megkötöttük az új lakásbérleti szerződést.
Nem, nem arról volt szó, hogy ők is az égbe emelték a kicsiny ingatlanjuk bérleti díját, mint ahogy azt megtette a városban majdnem mindenki. Hosszú, de érdekes történet, elmesélem.
Február elején arra értem haza, hogy egy papírcetlit erőszakoltak be az ajtó és a félfa közé a lakásbejáratnál. Kivettem, egy telefonszám volt rajta, egy név és egy rövid magyarázat (a tulajdonos lánya vagyok, hívjon fel).
Azonnal felcsörgettem. Megkérdezte, hogy mi a helyzet, jól vagyok-e, meg hogy miért nem fizettem már három hónapja.
Mondtam, hogy az valószínűleg nem én leszek, hanem az ügynök, vagyis a közvetítő, akivel már idestova tíz éve együttműködnek.
– Nem tudom. Vujadin mindig úriember volt, de igaz ami igaz, november óta nem jelentkezett egyikünknek sem – változtatta meg azonnal a hangnemét a nő.
– Ha kell, én elküldöm az üzeneteket, amelyeket váltottam vele a lakbér átvételével kapcsolatban. Mindig hosszú folyamat volt, mert sohasem akart házhoz jönni, meg mindig engem nyaggatott, hogy menjek el az Újtelepre.
– Azt sohasem csinálta.
– Velem sem.
Elmúlt két hét, találkoztunk. Kiderült, hogy a közvetítő fiának egy adott pillanatban sokkal több pénze volt mint esze, szerencsejátékon elveszítette az előbbit, az utóbbiból meg amúgy sem volt sok, és az apjához fordult, hogy az fizesse ki tetemes tartozását. Mit tegyen szegény közvetítő, persze, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy a fiát békén hagyják az uzsorások.
– Valószínűleg ez lehet a baj. A gyereknek mindig is több pénze volt mint esze. De szerintem most is több van a zsebében mint a fejében, csak ha egy száraz kiflire is futja – magyarázta a gazdaasszony, miután megbeszéltük, hogy mindketten borzasztóan sajnáljuk a közvetítőt, azért, mert gyereket várt, aztán meg a fia jött.
– Szörnyű. Egyre nehezebben viseli el az ember a hétköznapokat, mindig valami tragédia, mindig valami probléma – húzta alá a gazdaasszony miután megbeszéltük, hogy a következő hónap hatodikán fizetem neki a lakbért.
