Vasárnap az Újvidéki Színház kistermében mutatják be Lázár Ervin meseregényének adaptációját A kislány meg az oroszlánok címmel. Az utolsó próbák egyikének szünetében Figura Teréziát, a Színes Szilánkok Diákszínpad vezetőjét kértük meg arra, értékelje a diákszínjátszók idei évadát.
– Az idei évadunk nagyon mozgalmas volt, ugyanis ez a harmadik bemutatónk. Annyira felturbóztuk a csoport létszámát, hogy a Diákszínpad ebben a pillanatban majdnem 50 tagot számlál, ezért három korcsoportra osztottuk szét a gyerekeket: vannak alsósok, a felsősök és az első középiskolások alkotják a középső csoportot, a többi középiskolásból és az egyetemistákból jön létre a legidősebb csoport. Mindhárom csapat nagyon keményen dolgozott az idén, aminek három komoly bemutató az eredménye. A legidősebbekkel Crnkovity Gabriella foglalkozott, a Csoportkép természetes fényben nagyon sikeres előadás lett – a XXII. Vajdasági Amatőr Színházak Találkozóján elvitte a Bambach Róbert-díjat, az óbecsei Májusi Játékokon pedig ezüst érdemrendet, színészi díjakat, emellett a színpadi mozgásért kijáró díjat érdemeltek ki az előadással. Kaptunk két külön elismerést is: az egyik az, hogy meghívtak bennünket a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházba vendégszerepelni, ez ősszel lesz esedékes, a másik pedig az, hogy a mi csapatunk is részese lehetett egy 20 perces összeállítással a szabadkai Magyar Főkonzulátus által szervezett Arany-emléknap megemlékezésnek.
A középső csoporttal, vagyis a haladókkal Jankovics Andrea kolléganőm foglalkozik, aki Lázár Ervin A kisfiú meg az oroszlánok című művét adaptálta és tette színpadképessé. Ez ebben a pillanatban a legnépesebb csapat, nagyon aranyosak, lelkesek, van közöttük sok kezdő, akik most kerültek először a Diákszínpad közelébe, és itt még ilyen összeszokási folyamat zajlik. Köztudott, hogy nem elég pár hónap ahhoz, hogy az újoncok teljesen beleolvadjanak a közösségbe, de nagyon dolgoznak rajta, és ez mindennél fontosabb. Meg az, hogy jóban legyenek, hogy barátkozzanak, hogy jól érezzék magukat, és akkor a munka épül egymásra, és ezzel együtt a sikerek is. Mivel nagyon sok az új tag, nekik több időre volt szükségük, hogy összekovácsolódjanak annyira, hogy konkrétan el tudjunk kezdeni dolgozni egy darabon – mesélte lelkesen a társulat vezetője, majd hozzátette, a legkisebb csoporttal ebben az évadban ő dolgozott.
Fotó: Dávid Csilla
– Az alsósokkal a Karinthy-hommáge-t készítettük – ezek olyan gyerekek, akik közül néhányan már három-négy éve járnak a Diákszínpadra, habár még mindig picik, de már eléggé komoly színpadi múltjuk van. Velük voltunk Bácsfeketehegyen, a X. Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozón, ahol nagyon jó kritikákat kaptunk. Az egyetlen idéző jeles problémánk az volt, hogy túl hosszú az előadás, de mi nem úgy mentünk, hogy továbbjussunk, hanem hogy meg tudjuk mutatni, mire vagyunk képesek. Az előadást többek között meghívták az újvidéki Zmaj Játékokra, ahol a nagy érdeklődésre való tekintettel szerdán az Ifjúsági Színházban kétszer is eljátszottuk. A gyerekek szeretnek kilépni a komfortzónájukból, és sokat tudnak azzal fejlődni, hogy nem mindig azokat a teljesen megszokott, általuk is könnyen megoldható helyzeteket teremtünk a számukra, hanem belökjük őket a mély vízbe, hogy evickéljenek, mi pedig ott állunk a mentőövvel, ha az szükséges. Nagyon büszke vagyok a munkájukra, és úgy érzem, a Diákszínpad ebben az évadban nagyon szorgalmasan és sokat dolgozott. Reményeim szerint mindhárom előadás át tud menni a következő évadba, mert elértek egy olyan mércét, ami simán repertoáron tartható, és úgy gondolom, hogy a jövő évad is sok izgalmat hoz nekünk.
Figura Terézia kifejtette azt is, hogy mit jelent számukra az, hogy ősztől minden előadást beiktatnak az Újvidéki Színház havi műsorába.
– Ez tulajdonképpen eddig is így volt, de amióta megnyitottam ezt a Facebook-oldalt, még láthatóbb lett a Diákszínpad hirdetése, és én nagyon büszkén reklámozom ezeket a fiatalokat és az ő tehetségüket. A színház eddig is biztosította a teret számunkra, csak most ezt még hangsúlyosabban mondjuk és valljuk. Mindig az volt az egyezség a mindenkori színi igazgatóval, hogy amikor bele tudjuk nyomni a havi műsorba, akkor az előadásainkat játsszuk, szervezzük rá a közönséget, ami mindig van. Ilyen szempontból maximális támogatást kapunk a színháztól, úgy technikai értelemben, mint a háttérmunkatársak szempontjából. A most készült előadásokkal kapcsolatban azt érzem, hogy ezek még nincsenek kijátszva, tehát még nagyon sok fejlődési fázison át kell menniük a gyerekeknek, és egészen biztos vagyok benne, hogy a következő évad első fele a Diákszínpad számára azt fogja jelenteni, hogy minél többet játszunk itt a színházban, és ezen kívül is – hogy szervezzek nekik olyan vendégszerepléseket, olyan kiruccanásokat más környezetbe, ami jót fog nekik tenni. December végén vár ránk a télapóműsor, amit általában mi készítünk, januárban pedig már készülnünk kell a különböző megmérettetésekre, mert a tavasz a gyermek- és az amatőr fesztiválok ideje, és szerintem az évadnak az első fele fogja megmutatni azt, hogy mennyi gyerekkel rendelkezünk. Az is megtörténhet, hogy az időbeosztás miatt lesz némi lemorzsolódás, de könnyen meglehet, hogy sokan még társulnak is. Sok gyerek mondta azt a saját társait nézve, hogy jövőre ő is szeretne jönni, ami minden korcsoportra vonatkozik, úgyhogy nem tudjuk még, mekkora létszámmal fogunk dolgozni, de az a fontos, hogy ezek a fiatalok fejlődjenek, és hogy továbbra is olyan emberek álljanak mögöttük és segítsék őket, akiktől tudnak tanulni. Mert a Diákszínpad nemcsak egy egyszerű hétvégi szórakozás, hanem egy életforma. És ha nem életformaként élik meg, nem tudnak rendesen azonosulni vele, ha viszont nem azonosulnak, akkor nem szívvel-lélekkel csinálják, pedig ez a cél.
