2024. december 22., vasárnap

Aszfaltgőzben a Felszabadulás sugárút

Forgalomkorlátozás a Makszim Gorkij utcában is

Amióta megkezdődött a Felszabadulás sugárút újraaszfaltozása, rendszeresen közlekedési dugók alakulnak ki függetlenül attól, hogy július vége van, és a város a szokásosnál 40-50 százalékkal „erőtlenebbül” lüktet. Érezhető a pangás városszerte, sok a szabad parkolóhely, de amikor egy négysávos sugárút forgalmát egy sávba terelik, akkor az bizony fennakadást okoz.

A munkagépeket most áthelyezték az I. Péter király és a Jaša Tomić sugárutak közötti szakaszra, a páros oldalra, tegnap itt szedték fel az összetört aszfaltburkolatot, és a valamikori sorsjegyiroda előtti útkereszteződésen már le is szórták az alapozó aszfaltréteget. A munka valóban gyorsan folyik, egy-egy szakaszt legfeljebb 3-4 napig kezelnek, valószínű, hogy az említett részen már a hét vége előtt beindul a forgalom. Addig azonban sok bosszúságot okoznak az autósoknak, egy-egy kezelt szakaszon való átjutás akár 15 percbe is beletelhet. A múlt héten a Szabadság híd Limáni park felőli feljáróját aszfaltozták, a kétirányú forgalmat a híd másik felére irányították, egy alagúton keresztül folyt. Azok, akik a szerémségi oldalról érkező, városi buszokban ültek, elmesélték, hogy 25-30 percig is eltartott, mire átértek a hídon.

Szeli Balázs felvétele

Szeli Balázs felvétele

Mindenképpen kerüljük el az aszfaltozás környékét, ne autózzunk arra, és legyünk nagyon óvatosak! A rekkenő hőségben hosszú perceket veszteglő autóvezetők idegei feszültek, gyakran meggondolatlanul, a zöld szigeten áthajtva „kitépik” magukat a sorból, egy-egy ilyen manőver különösen veszélyes lehet a szemközti irányból érkezők számára.

A belvárosban, a Jovan Subotić utcában az Újvidéki Színház előtti szakaszon tegnap délután a munkások felfestették az új aszfaltra az útjelzéseket, ezen a részen most megindult a forgalom.

Újabb, melegvízvezeték-rekonstrukció miatti forgalomkorlátozást jelentettek be mára a Makszim Gorkij utcában, a Milica cárnő téren, amely a Felszabadulás sugárutat is érinti. A sugárútra vezető utcaszakasz jobb szélső, kanyarodó sávját zárják le, felássák a parkolókat és a kerékpárösvényt is. A munkálatok ideje alatt a forgalom egy sávban fog lebonyolódni, a terv szerint szeptember 2-áig. A későbbiekben felássák majd a Felszabadulás sugárúton a járdát, a Makszim Gorkij utca kereszteződése és a 107-es épület közötti szakaszon, de ez miatt gépjárműforgalom-korlátozást nem fognak bevezetni.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A valamikori sorsjegyiroda előtti útkereszteződés közelében „beállt” az autósor, a Futaki úti piactól akár fél órát is eltarthat az autózás a vasútállomásig (Fotó: Szeli Balázs felvétele)