2024. december 22., vasárnap

Újraindult a közlekedés a Felszabadulás sugárúton Újvidéken

Befejeződtek az útépítési munkálatok a Felszabadulás sugárúton Újvidéken. A vasútállomásnál lévő szakaszt ma adták át – tudósít a 021.rs hírportál. A munkálatokat a tartományi kormány és Újvidék város önkormányzata támogatta, értéke mintegy 550 millió dinár volt.

Milan Đurić polgármester bejelentette, hogy a tervek szerint a következő év elején elkezdődnek a munkálatok a Felszabadulás sugárút, az I. Péter király sugárút, a Maksim Gorkij utca, Lázár cár sugárút és a Néphadsereg utca kereszteződésénél is.

– A tartományi kormány összesen 2,3 milliárd dinárt különített el Újvidék utcáinak felújítására, amelyet három szakaszban teljesítenek a kivitelezők. Nagy akciót indítottunk el ezzel, amelynek keretében több mint száz utca újult és újul fel – mondta Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke.

Bejelentette, hogy a következő hetekben megkezdik az új Miloš Crnjanski Iskola, illetve a Laza Kostić Gimnázium udvarán található sportcsarnok építését is.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: (Fotó: Újvidék Város honlapja)