A minap ért véget az évi szabadságom, amelyik szinte semmiben sem különbözött az előző tíz évben „elszenvedett” vakációimtól.
Nem. Hazudok. Az idén például eljutottam Montenegróba, még ha a tengerpartra nem is. Egy fesztiválon zenéltem, ahol az elégnek mondható gázsi mellett összeszedtem egy kiadós gyomorvírust is, mivel elfelejtettem, hogy ott bezzeg csapvizet nem igen illik fogyasztani, ha az ember nem akar alul-felül méregteleníteni pár napon keresztül.
Montenegró után kutyafuttában Szarajevóba is eljutottam, ismét fellépésre, másik zenekarral. Ha mást nem is, a szarajevói nyilvános vécék oroszlánrészébe ellátogattam a hangpróba és a fellépés között.
Az évi szabadság hátrelévő részét otthon, melóval töltöttem. Rá kellett jönnöm arra, hogy a két hét távollét miatt nem bírom majd magam utólérni a magamra vállalt munka terén, így hát, minden napra hagytam valamennyit, hogy ne rozsdásodjak be.
Fásultan és kiábrándultan tértem vissza az irodába, amit a kiújuló gyomorvírus sikeresen megspékelt némi egzotikummal.
Ezzel ellentétben egyik ismerősnőm az idén volt tizenkilencedik alkalommal Görögországban nyaralni. Elmondta, örül neki hogy először juthatott el erre a mesés helyre a férjével és a gyerekével közösen, viszont a luxusnyaralóban nincs rendes edzőterem és szauna, ami picit csorbát ejtett a varázslatos hangulaton.
– Mindent megértek – válaszoltam neki fásultan, miközben beugrik, ahogy a kombi ülései között a padlón feküdve vészeltem át az utat a montenegrói szerpentineken, miközben azért imádkoztam, hogy vegye el végre a teremtő az életem és hagyja abba ezt a kínzást.
– Borzasztó, kiábrándító az egész. Egy kisebb vagyont költöttünk el erre az útra, erre messzemenően nem volt tökéletes – folytatta.
– Elhiszem – mondtam, lassan könnyek között, miközben arra gondoltam, hogy csak azért nem mentem el az idén én is a Duna partjára egy éjszakára valamilyen bérnyaralóba, mert a mocsok ingatlanárak égbeszökése miatt attól félek, hogy sohasem lesz egy disznótúrásnyi föld sem, amit a magaménak nevezhetek egyszer.
Teljesen eltérő problémák, de annyi szent: mindketten túl hisztisen reagálunk rájuk.
