Vannak emberek, akiket olyan egyszerű dolgok hoznak tűzbe, mint amilyen a mások életének megnehezítése. Ilyen, földre szállt angyal például a tömbház lakói egyesületének igazgatója is, aki azóta pikkel rám, amióta megtudta, hogy muzsikálok. Mivel vérmes Vojvodina-szurkoló, szerintem még jobban rühellne, ha megtudná, hogy megvetem a labdarúgást.
Persze, nem is ez most a lényeg, hanem az, hogy valamelyik nap „véletlenül” megrepedt a villanykapcsoló, amikor a lépcsőházban akartam villanyt gyújtani. Korán reggel volt, ideges voltam, a kapcsoló pedig ócska, a kelleténél nagyobb erővel igyekeztem felkapcsolni, és a fehér borítás megrepedt.
Tudtam, hogy úgyis észreveszi, és hogy egyből engem fog gyanúsítani, majd kifizetem a kárt és a mestert.
Igazam is lett, estére már megérkezett az üzenet a Viber-csoportba. Privát üzenetet nem igazán mer írni, mert tudja, hogy nem vagyok türelmes, és az ilyen pitiáner ügyekre, amelyek őt tűzbe hozzák, különösen allergiás vagyok. Azonnal megírtam, hogy és vagyok a bűnös, mondtam, hogy beszéljék meg a dolgot a barátnőmmel, aki nálam lakik addig, ameddig zimonyi lakásában nem szanálják a júliusban keletkezett esőkárokat.
A fickó azonnal megjegyezte, hogy akkor bejelenti őt is, ami azt jelenti, hogy több rezsit kell fizetni. Persze, az egész csoport csendben figyeli a beszélgetést, várva, hogy ki meddig bírja cérnával, és mikor küldi el a másikat a fenébe.
Én is alig várom, hogy kikerekedjen a diskurzus, mivel éppen most, míg születik ez az írás, zajlik a digitális beszélgetés a csoportban.
Hallgatok, a munkán ülök és azon gondolkodom, hogy mit mondok majd neki, ha egy szép napon végre átköltözhetek a saját házamba.
A barátnőm azt ajánlotta, hogy piszkítsak én is a lépcsőre, mint a „kutyásnéni” egyik kedvence a minap.
Őszintén, tetszik az ötlet.
