Névtáblát avattak tegnap délben Újvidéken. Az eseményt viták, megoldási javaslatokkal kapcsolatos véleménykülönbségek, sőt, egyes politikai szubjektumok részéről heves ellenkezések előzték meg. Az elejétől fogva azonban a döntő többség határozottan támogatta az ötletet, hisz nagyon sokan egyszerűen úgy éreztük, ennyivel még igazán tartozunk...
Névtáblát avattak tegnap délben Újvidéken. Az eseményt viták, megoldási javaslatokkal kapcsolatos véleménykülönbségek, sőt, egyes politikai szubjektumok részéről heves ellenkezések előzték meg. Az elejétől fogva azonban a döntő többség határozottan támogatta az ötletet, hisz nagyon sokan egyszerűen úgy éreztük, ennyivel még igazán tartozunk...
A vajdasági nemkormányzati szervezetek alkotta egyesülés, a Polgári Vajdaság és az Igmáni Kezdeményezés 2007-ben tettek javaslatot az újvidéki képviselő-testületnél arra vonatkozólag, hogy egy utca vagy köz Újvidéken Srđan Aleksić nevét viselje. Emlékeztetésképpen elmondjuk, hogy Srđant 1993-ban a boszniai Szerb Köztársaság hadseregének négy katonája annyira megverte, hogy a fiú kómába esett, majd 6 nap múlva, január 27-én, belehalt sérüléseibe. A gyilkosság oka az volt, hogy a bátor fiatalember szembe szállt velük akkor, amikor meg akarták ölni ismerősét, a muzulmán Alen Glavovićot, ebbéli szándékától még a heves ütlegelés sem tántorította el. Alen ma Svédországban él, de Srđan sírját – akinek voltaképp életét köszönheti – minden évben meglátogatja. Srđan Aleksić egyébként jeles sportoló, junior úszóbajnok volt, de amatőr színészettel is foglalkozott. Gyilkosai közül az egyik néhány hónappal a tett elkövetése után elesett a háborúban, hárman pedig két év és négy hónap (!) börtönbüntetést kaptak.
A 2007-es kezdeményezést tavaly októberben elfogadta a lakott területek neveinek, illetve az utcanevek meghozatalában illetékes városi bizottság. Ezt követően a városi képviselő-testület is jóváhagyta a döntést, így a Srđan Aleksić nevét viselő kék tábla tegnap végre felkerülhetett a Zmaj és az Ilija Ognjanović utcákat összekötő átjáró falára.
A szerény átadási ünnepségen megjelentek Dinko Gruhonjić (Polgári Vajdaság) és Aleksandar Popov (Igmáni Kezdeményezés), a nemkormányzati szervezetek képviselői, Aleksandar Jovanović, az újvidéki városi képviselő-testület elnöke, Vladimir Kopicl, polgármester-helyettes, és Rade Aleksić, Srđan édesapja is.
Dinko Gruhonjić arról beszélt, hogy Srdjan Aleksić neve az együttélés legerősebb létező szimbóluma, s hogy e névtábla felrakása hatalmas jelentőséggel bír. Aleksandar Popov szerint Újvidéknek szabadelvű, fasizmus-ellenes városnak kell lennie, olyannak, amely tiszteletben tartja az élethez és különbözőséghez való jogot.
A városi képviselő-testület elnöke szükségesnek tartja folytonosan ismételgetni és megerősíteni: Újvidék igenis a tolerancia városa! Az újvidékiek felismerik az ennek jegyében véghezvitt nagy tetteket, melyek értéke és jelentősége – s ez Srđan esetében még inkább igaz – minden kétséget kizárva, halhatatlan jelleggel bír.
Vladimir Kopicl elmondta, hogy nem az számít hőstettnek amit tévedésükben és vakságukban sokan annak tekintenek, az igazi hőstett megvédeni a másikat, kiállni mellette, ha bajba került. Az eset, amelyre tegnap emlékeztek, egy erőteljes emberi példája az ilyen kimagasló viselkedésnek, s nagyban hozzájárul a másság, a különbözés elfogadásának, tiszteletben tartásának megértéséhez. Kopicl azzal zárta beszédét, hogy az egész város nevében kell köszönetet mondanunk Srđannak, valamint mindazért amit kaptunk tettének köszönhetően.
Rade Aleksić édesapa elérzékenyülve mondta el, hogy apró hiba csúszott a Srđanról szóló beszédekben, szövegekben – az egész történetben nem ő a hős, nem ő az, aki hőstettet vitt véghez. - Srđan csak azt tette, amit az adott helyzetben tennie kellett – a hősök ti vagytok – mondta az édesapa – ti, akik befogadtátok Srđant, harcoltatok azért, hogy nevét egyáltalán megemlítsék, s ne csak egy mindennapi, egyszerű fiú maradjon, aki kiállt barátja mellett, amikor annak a legnagyobb szüksége volt rá. Mindenkinek van azonban egy feladata: gyerekeinkkel, a következő nemzedékekkel is meg kell ismertetni, értetni, át kell nekik adni ezeket az értékeket, mert csak így lesz az egésznek igazán értelme. Mindezek után úgy érzem, Újvidék újra az én városom – mondta véezetül Srđan édesapja.
