Az állami apparátusban dolgozók létszámcsökkentéséről megállás nélkül hallhatunk az elmúlt időszakban, s már-már úgy tűnik, az elméleti síkon minden rendben van: megvan a kulcsfontosságú politikai tényezők közötti feltétlenül szükséges egyetértés, s a legtöbben azon a véleményen vannak, hogy a leépítésnek már évekkel ezelőtt meg kellett volna történnie; a gyakorlati síkon azonban már egy fajta vonakodás tapasztalható, ami nem is csoda, hiszen itt már „valódi“ emberekről, kollégákról, munkásokról van szó.
Az elmúlt napokban egyre többet emlegetik a városi költségvetésből táplálkozó vállalatok, intézmények dolgozóinak létszámcsökkentését. Körülbelül már azt is tudni lehet, hol fogják mindezt elkezdeni – az elsők között lesz a Stan, a Városi Kertészet, a Városi Közlekedési Közvállalat és a Radosno detinjstvo. Az előkészületek már folyamatban vannak, minden vállalatnak el kell készítenie egy felmérést arról, milyen mértékű elbocsátást bírhat ki, hiszen a cél a takarékosság lenne, nem a vállalatok sikeres működésének ellehetetlenítése. A Városi Kertészet közvállalatnál még nem kívánnak nyilatkozni arról, elkészült-e már valamilyen felmérés. A közlekedési vállalat álláspontja pedig Milorad Vukašinović sajtófelelős megfogalmazása szerint jelenleg az, hogy nem leépítéssel, hanem folyamatos nyugdíjaztatás révén kell elérni a létszámcsökkentést: az idén még heten, jövőre pedig negyvenen lépnének nyugdíjba ebből a vállalatból. A Stannál már korábban azt állították, hogy minden olyan munkás elhagyta a vállalatot, akinek a távozása könnyen elviselhető volt, gondolnak itt elsősorban azokra, akik ideiglenes szerződések alapján dolgoztak, vagy akik nyugdíjaztatás előtt álltak. Mirko Jevtović, a Stan sajtófelelőse azt mondja, még legfeljebb 50 munkástól tudnának megszabadulni, de őket a vállalat nem fogja elküldeni mindaddig, amíg a város nem hoz létre egy olyan tervet, programot, mely lehetővé tenné, hogy méltóságteljesen távozhassanak. A Stan biztosan nem fogja elzavarni dolgozóit, de ha a városi önkormányzat biztosítani tud elegendő pénzt a beharangozott létszámcsökkentés emberséges megvalósításához, úgy semmi kifogásunk sem lesz a dolgozók számának csökkentése ellen – magyarázta a sajtófelelős a 021-es rádiónak nyilatkozva.
Az emberséges elbocsátások persze „emberséges“ végkielégítéseket kellene hogy jelentsenek, melyeket ebben a pillanatban még egyáltalán nem tudni, honnan tud majd a város előteremteni, s az is ismeretlen, mekkora végkielégítési összegekről lehet egyáltalán szó. A másik nagy probléma az, hogy a közvállalatok és intézmények jelentős részének vezetése egyáltalán nem gondolja azt, hogy létszámfelesleggel küzdene, sőt, egyesek azt állítják, további munkaerőre lenne szükségük a megfelelő működtetési feltételek biztosítása érdekében. Az újvidéki óvodák működtetésével megbízott Radosno detinjstvo igazgatója, Borislav Samardžić például beismeri ugyan, hogy a fizetési listán sokkal több munkás szerepel, mint amekkora a várossal megkötött szerződésben szereplő foglalkoztatottak száma, ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy itt elsősorban női kollektívákról van szó, s a szülési szabadságok, de betegszabadságok is jelentősen befolyásolják ezt a listát. Reálisan nézve, e gyermekintézmény havonta 100 foglalkoztatottal többnek ad fizetést, mint azt a város előirányozta, viszont a közeljövőben nyíló 33 új csoport több mint 100 új dolgozót igényelne, úgyhogy itt is nehezen lehet létszámfeleslegről beszélni. Ami pedig a Radosno detinjstvo adminisztratív jellegű foglalkoztatottjait illeti, ilyen pozícióra már évek óta nem vettek fel senkit – állítja Samardžić.
Az Urbanizam közvállalat is hadakozik az ellen, hogy a munkaerőfelesleggel rendelkező bélyegét ragasszák rá. Mint azt a vállalatnál állítják, sosem rendelkeztek felesleggel, mert hagyományosan mindig annyi új munkást vesznek fel, amennyien az adott időszakban nyugdíjba vonultak. A takarékoskodásnak itt legfeljebb azt a változatát tartják elképzelhetőnek, hogy az ezután nyugdíjba vonuló foglalkoztatottak helyére nem vesznek fel majd senkit.
A racionalitást előtérbe helyező létszámcsökkentésnek azonban – így vagy úgy – mégis végbe kell majd mennie. S természetesen, nemcsak az említett közvállalatokban, hanem a Vojvodina Sport- és Üzletközpontban, a Parking servisben, a Lisjében, a Vízvezeték- és Csatornahálózat közvállalatban, melynek igazgatója például maga is beismerte, vannak kevésbé „használható“ emberek a foglalkoztatottjaik között. Egyáltalán nem mindegy, mikor történik meg a leépítés, vagy legalább: kezdődik el annak folyamata. Nem mindegy a munkásoknak sem, akik a jelenlegi gazdasági viszonyok közepette valószínűleg el sem tudják képzelni, hol állhatnak majd újra munkába, s nem mindegy nekünk, újvidékieknek sem, akik évente több száz millió dinárt áldozunk e dolgozók béreire.
