Ha valamivel nem vagyok képes zöld ágra vergődni az utóbbi időben, azok az égbe szökő ingatlanárak, legyen szó vásárlásról, vagy bérlésről. Ahogy nagy számban érkeznek tehetősebb orosz polgárok Szerbiába (a szomszéd csak „Vörös Hadseregnek” hívja őket), Belgrádban és Újvidéken az egekbe szöktek a bérletek. Egy negyven-ötven négyzetméteres lakás akár négyszáz euróba is kerülhet egy hónapban, ami már eleve elég húzós a legtöbb szerbiainak, még akkor is, ha az elnök folyamatosan arról beszél, hogy itt még a csapból is állandóan emelkedő fizetések folynak. Ehhez még társul a globális infláció, meg a hazai beszerzők és kereskedők hatalmas haszonkulcsai, és az ember azt veszi észre, hogy két átlag feletti fizetés sem elég neki a székvárosban ahhoz, hogy kinyögje a lakbért és hogy jól lakjon, ne adj’isten, a kocsit is megtankolja.
Eddig szerencsésnek éreztem magam, mivel viszonylag normális árat fizettem a közepes méretű lakásért, amelynek nincs konyhaajtaja, a nappali szobában pedig nincs napfény, mivel a szomszéd épület eltakarja az egészet. Mégis, megfelelt, mert elég tágas volt, és relatív olcsó.
Eddig.
Egy nap jött a közvetítő, aki havonta beszedi tőlem a lóvét, és közölte, jó lenne, ha én magamtól ajánlanám, hogy emelek az áron, mielőtt a gazdák beköpnek valami pofátlanul magas összeget. Ez még oké is lenne, ha a közvetítő nem lenne eleve egy gyanús alak. Állandóan tőlem próbál pénzt tarhálni, én meg mindig azt mondom neki, hogy nincs, én sem lopom a fizetést. Azt sem tartom kizártnak, hogy ő kapott vérszemet, és így próbál egy kis pénzt zsebre tenni.
Idegességemben és mérgemben csak annyit mondtam, hogy maximum 20 százalékot emelek a lakbéren (amennyi az infláció is, kb.), többet nem. Ennyit nekem ez a lakás sajnos nem ér meg, mivel egész nap sötét van, a konyhából mindenfelé terjednek a szagok, a süket, öreg szomszéd néniről meg az ordító tévéjéről nem is beszélve.
A közvetítő annyit mondott, hogy nyugodjak meg és élvezzem ki még ezt a hónapot, majd elhajtott. Mondani sem kell, egyből lakásvadászatba kezdtem, de mostanra már minden lyukat kiadtak, aminek még „észszerű” az ára.
Mindeközben, házra gyűjtök. A fenti eset után is megnéztem az interneten az eladó, családi házakat az Újvidéket körülvevő, kisebb településeken.
Ha Temerinben akarnék házat venni (vagy építeni), a tetemes banki kölcsön mellé nyilván az egyik vesémet is el kell majd adnom.
Csakugyan, sohasem éltünk még jobban.
