1990-ben az újvidéki magyarok kitisztították a szeméttel betakart Futaki úti temető katonatemetői részét, azt a temetőrészt, ahol az első világháború osztrák–magyar katonai áldozatai vannak elhantolva. A temetőnek ez a része évtizedekig teljesen el volt hanyagolva. Egy ideig kosárlabdapályának használtak, majd kerti veteményeket termeltek benne a környező lakóépületek lakói, végül szemétteleppé alakult. Az idén, immár hatodszor, száz keresztet helyeztek el a térség magyar áldozataira emlékezve. A keresztek, ugyanúgy, ahogy a korábbi években, már másnap mind eltűntek.
Az idei keresztek (Fotó: Dávid Csilla)
– Többször is kértük a tartományi parlament elnökét, de a szerbiai és a magyarországi parlament elnökeit is, hogy a Futaki úti temetőben állítsanak méltó emlékművet az 1944-ben és 1945-ben ártatlanul kivégzett délvidéki magyarok tiszteletére – nyilatkozta lapunknak Papp Ferenc, a Nagy Sándor Műemlékvédő és Hagyományápoló Egyesület elnöke –, de mindannyiszor süket fülekre találtunk. Személyesen írtam Sólyom Lászlónak és Boris Tadićnak, a magyar Nemzeti Konzultációs Központtól kértem segítséget, de a probléma megoldására kértem már Bojan Pajtićot, a TVT elnökét, Egeresi Sándort a Tartományi Képviselőház elnökét, Korhecz Tamás tartományi kisebbségi titkárt. Az egyesület nevében az idén immár harmadszor meghallgatást kértem Igor Pavličićtól, Újvidék polgármesterétől is. Mindeddig ő sem méltatott válaszra.
Papp Ferenc néhány évvel ezelőtt a Városi Műemlékvédő Intézethez is fordult.
– Miután eltűntek a keresztek, az illetékesek mindig azt mondták, hogy a katonatemető államilag védett műemlék, és csak engedéllyel lehet ott emlékművet állítani. A kétezres évek elején egy emléktáblát helyeztek el ott a Jugoszláv Királyság szerencsétlenül járt pilótái emlékére. Önkormányzati képviselőként kiderítettem, hogy erre sem volt engedély, hanem egy egyszerű utasítás, amelyben a város kötelezi a temetkezési vállalatot, hogy tegye rendbe a temetőnek azt a részét, ahová az emléktábla került. Amikor felkerestem a Műemlékvédő Intézet igazgatónőjét azt kérdezte tőlem, hogy „helyénvaló-e, hogy azoknak a katonáknak emeljünk emlékművet, akik a mi országunk ellen harcoltak?” Amikor azt kértem a Műemlékvédő Intézettől, adjanak engedélyt, hogy emlékművet helyezzünk el az 1944/45-ös ártatlanul kivégzett délvidéki magyarok tiszteletére, a válasz az volt, hogy „fasisztáknak nem emelünk emlékművet”. Ehhez még válaszlevelükben hozzátették, hogy az intézet nem kompetens engedélyek kiadására, forduljak a városi művelődési bizottsághoz. Ott viszont azt a választ kaptam, hogy várjam meg a tartományi tényfeltáró bizottság kutatásainak eredményét az 1941–1945 közötti atrocitásokról. Véleményem, hogy a tényfeltáró bizottság nem azért alakult meg, hogy engedélyeket adjon ki emlékművek állítására, hanem azért, hogy a már bizonyított súlyos atrocitások, népirtások áldozatainak számát, körülményeit tisztázza.
Papp Ferenc a Magyar Szónak elmondta, hogy mindaddig, amíg ereje engedi, folytatni fogja szélmalomharcát a keresztek, pontosabban az emlékmű ügyében. Sajnálattal állapíthatjuk azonban meg, hogy e harcot egymaga folytatja. A katonatemető ügye már bizonyára megoldódott volna, ha a vajdasági magyar politikai és civil szervezetek ezt egységesen és erélyesen követelik.
