Kétszer is megbántam már, hogy hátat fordítottam a szerbiai szürkegazdaságnak. Valljuk be, olajozottan és hatékonyan működő rendszer ez, amelyben mindenki tudja, hogyan kell táncolni, és hogy ki fütyül. Vagy, ahogy azt a megboldogult nagyapám mondta olyankor, amikor a lakodalomban a nagybőgője irányából próbálták viccesen alacsony összegért kérni a Darumadár útnak indul c. nótát: – Uram, ennyiért a darumadár csak nagyon alacsonyan fog repülni.
No, eltértem a lényegtől, Vagyis, rá sem tértem. Céget nyitok, ugyanis az új melóhoz ez szükséges. Magam után kell adóznom, nincs mit tenni.
Itt van, ugye, a központosított, állami, internetes rendszer, elméletben könnyebb lesz céget nyitni, mint orrba vágni egy jászol előtt álló ökröt.
Hát nem. Első lépésben ugyanis két, belső rendszerhibát kellett elhárítaniuk az eUprava embereinek, mielőtt az ottani profilomat össze tudtam volna kötni a Cégnyilvántartási Ügynökség oldalával.
Az ügynökség weboldalán ugyanis, annak ellenére, hogy nem kínaiul írnak, mégis minden megtévesztő egy olyan valaki számára, aki sohasem könyvelt – fogalma sincs, hogy mit csinál. Persze az eligazodáshoz megkaptam egy külső, tőlem sokkal okosabb személy segítségét, viszont a folyamat során kiderült, hogy nem nyithatok céget mindaddig, ameddig nem zárom be az előzőt.
Akkor eszembe jutott, hogy ezen a kálvárián egyszer már túlestem, viszont akkor minden fuccsba ment, mert az akkori „könyvelőm” valamilyen azonosító számokat összekevert, így nem olyan céget nyitottam, amilyent akartam. Az adóhivatallal akkor nem sikerült felvenni a kapcsolatot, mert Topolyán senki sem tudott segíteni, Szabadkára pedig sehogyan sem tudtam eljutni, mert akkor Újvidéken éltem, de Zentagunarason tartottak nyilván. „Lefagyasztottuk” a céget, én pedig teljesen megfeledkeztem róla.
Viszont, itt a nagy kérdés: Mit számolhatott fel nekem az elmúlt hat évben az adóhivatal a lefagyasztott, azaz konszolidált cég mesterséges életben tartásáért?
Majdnem picsogva vártam ki, mire az adóhivatal oldala (egy webhiba után, persze) kidobta a végzést.
– Kétszázötvenhárom… dinár – mondta a könyvelő fél egykor, már reggel tizenegykor az agyára mentem. – „Ezer” nincs a háromas szám után? – kérdeztem bizalmatlanul. – Nincs – válaszolta kissé csodálkozva.
Most örülök annak, hogy nem kopasztott meg az adóhivatal. Annak is, hogy mindent „elintézhetek online.” De továbbra sem bízom az itteni, internetes ügyintézésben. Nem lehet húszévnyi pasziánszból nagyhirtelen, öt perc alatt mindent megoldani. Egyszerűen nem lehet.
