2024. július 31., szerda

Felújítás helyett bontás

Új lakótömb épül a Zsidó utcában. Ez a tény már régóta ismert, de csak most, vasárnap délelőtt, egy hatalmas robaj kíséretében, porfelhőbe burkolva jutott el a tudatunkig.  

A Futaki, azaz a Zsidó utcában lévő piac főbejárata melletti, évek óta omladozó, egyemeletes épület helyére egy többemeletes létesítmény építését tervezik.

Az engedélyeket összesítő, központi adatbázis adatai szerint a vasárnap lerombolt épület két lakásának tulajdonosa kérvényt nyújtott be a Városépítészeti Igazgatóságnál az építéshez szükséges, helyszíni helyzetfelmérő dokumentum, azaz engedély kiadására, amelyet már egy évvel ezelőtt megkapott.

 

A Zsidó utca büszkeségévé válhatott volna a takaros, kétszintes lakó-
ház. A felújítás helyett azonban újabb építkezés, újabb lakások, a város egyik különösen forgalmas pontján, a csevapsütöde és az egészséges élelmiszereket árusító bolt mellett (Fotó: Ótos András felvétele)

A Zsidó utca büszkeségévé válhatott volna a takaros, kétszintes lakó- ház. A felújítás helyett azonban újabb építkezés, újabb lakások, a város egyik különösen forgalmas pontján, a csevapsütöde és az egészséges élelmiszereket árusító bolt mellett (Fotó: Ótos András felvétele)

Az említett dokumentum szerint a lebontott ház helyére egy üzlethelyiségekkel kibővített lakóépületet építenek majd, amelynek lesz pincehelyisége, földszinti részei, három emelet és tetőtér. Nyolc üzlethelyiséget, tizenegy lakást, és egy huszonnégy autó számára helyet biztosító garázst építenek, a bejárat a Zsidó utcára néz majd.

A lebontott lakóépületet felújítására állítólag azért nem kerülhetett sor, mert a tulajdonjogi viszonyok rendezetlenek.
 

 

Az épület ledöntésének drámai pillanata, vasárnap délelőtt, előzetes
bejelentés nélkül. A por ellepte a piac bejárata előtti utcarészt, több
tízezer ember halad el itt mindennap. A legalább másfél évig tartó építkezés elkerülhetetlenül gyalogforgalmi dugókat fog eredményezni (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Az épület ledöntésének drámai pillanata, vasárnap délelőtt, előzetes bejelentés nélkül. A por ellepte a piac bejárata előtti utcarészt, több tízezer ember halad el itt mindennap. A legalább másfél évig tartó építkezés elkerülhetetlenül gyalogforgalmi dugókat fog eredményezni (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Nyitókép: A megmaradt falakat a munkások téglánként, kézzel „szedik szét” (Fotó: Dávid Csilla felvétele)