2024. szeptember 14., szombat

Elég volt a pánikkeltésből!

Az újvidéki csapvíz bizonyítottan alkalmas fogyasztásra

– Nagyon csúnya dologként élem meg azt, amit egyesek az elmúlt időszakban tettek az újvidéki csapvíz lejáratása érdekében. Mindenképp megtesszük a lépéseket azok ellen, akik tudatosan és teljesen indokolatlanul pánikot keltettek a lakosság körében – mondta többek között Milan Đurić polgármester a városházán péntek délben, azon a sajtótájékoztatón, amelyet kizárólag annak érdekében hívott össze, hogy egyszer s mindenkorra tisztázza az újvidéki csapvízzel kapcsolatos állításokat, és hogy végre véget vessünk a múlt hónap dereka óta tartó pánnikkeltési folyamatnak.

Mint ismeretes, csütörtökön a közösségi portálokon keringeni kezdett egy olyan dokumentum, amely egy kamanci csapvízminta bélbaktériumokkal való fertőzöttségét bizonyítja, és amelyet a Vajdasági Közegészségügyi Intézet szakemberei állítottak ki, a mintának legalább 50 mikrobiológiai és vegyi paraméter szerinti elemzését követően. A pénteki sajtótájékoztatón elmagyarázták, hogy a vízmintavételi folyamat igen komplex eljárás, komoly és drága felszerelést igényel. Nem mindegy, hogy a csapvizet milyen körülmények között töltjük, milyen palackba, milyen hőmérséklet mellett, hol tároljuk, és meddig, hogyan transzportáljuk.

– Az intézet munkatársai a mintákat, több százat naponta, a városban lévő közintézmények csapjaiból veszik, iskolákban, közhivatalokban, művelődési intézményekben… Polgárok kérésére is végzünk elemzést, de ezek a behozott minták nem mérvadóak, és semmiképp sem következtethetünk belőlük a rendszer tisztaságára – magyarázták a szakorvosok.

Mint utólag kiderült, a szóban forgó kamenicai vízminta egy illegális csatlakozásból származik, a fogyasztására alkalmatlannak megítélő véleményt kiálllító és aláíró szakorvos nem tudhatja, és nem is kell tudnia azt, hogy honnan származik, és hogy miként, milyen úton került az intézetbe. Ő elemzi, majd véleményezi.

A pénteki sajtótájékoztatón a polgármester jobb és bal oldalán dr. Milena Tabaković, a Vajdasági Közegészségügyi Intézet megbízott igazgatója és dr. Sanja Bijelović, az intézet humánökológiai központjának vezetője ült. A központ vezetője elmondta, hogy intézetük kétszáznál is több szakembert tömörít, akik kimagasló és nemzetközileg elismert szinten végzik szaktevékenységüket:  – Négyszázezer páciensünk van, mindenkire egyformán vigyázunk – üzeni a szakorvos.

Az újságíróknak kiosztották azokat az augusztusban és szeptemberben, a vízminták elemzését követően készült dokumentumcsomagokat, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy folyamatosan fogyasztásra alkalmas ivóvizet iszunk.

– Amennyiben kórokozó mikroorganizmusok kerültek volna a csapvízbe, mindannyian megbetegedtünk volna. Ez nem történt meg, és nem is fog megtörténni – állítja teljes bizonyossággal dr. Sanja Bijelović.

A polgármester felszólít mindenkit arra, hogy csak azt higgyük el, amit a hivatalos szervek állítanak, a többi, rosszmájú híresztelést minősítsük manipulációnak, politikai poénszerzésnek.

– A jelentések alapján egyértelműsíthetjük, hogy a városi vízvezetékből származó víz folyamatosan biztonságos fogyasztásra, az egészségre nem jelentett, és nem jelent veszélyt. Eltérően attól, amit egyes politikai pártok állítanak – mondta.

NEM TITKOLUNK SEMMIT
Dr. Milena Tabaković megbízott igazgató ellen a város politikai ellenzéke bűnvádi feljelentést tett azért, mert – szerintük – megtiltotta a víz minőségével kapcsolatos adatok közzétételét. Tabaković asszony elmagyarázta, hogy intézetüknek törvényes kötelezettsége, hogy ne hozza nyilvánosságra a csupán az elemzések megrendelői számára készített adatokat, hiszen nem csak vízminta-elemzésekkel foglalkozik.

A városi ivóvíz elemzését az illetékes önkormányzati igazgatóság rendeli meg, tehát azoknak, akik a közérdekű információk hozzáférhetőségére hivatkozva követelik, ehhez a szervhez, konkrétan a kommunális igazgatósághoz kell fordulniuk.

– Honlapunkon közzéteszünk minden olyan adatot, amely jelentős polgáraink egészségére nézve, a jelentéseket teljességben megrendelőinknek juttatjuk el. A tényállás politikai színezetű kiforgatásáról van szó, tehát semmit sem igyekeztünk eltitkolni – magyarázta.