2024. október 26., szombat

Kialakulóban a testvérvárosi kapcsolat

Újvidéki küldöttség Vuhsziban

Milan Đurić polgármester és munkatársai munkajellegű, kínai körúton tartózkodnak. Ennek keretében tegnap az ország keleti partján lévő, nagyjából 7 és fél milliós Vuhszi város polgármesterénél voltak vendégségben. Zhao Jianjun mellett a találkozón részt vettek Vuhszi nemzetközi együttműködését fejlesztő, azaz külügyi irodájának képviselői is. Előtérbe kerültek a gazdaságfejlesztési és a kereskedelmi témák, mindkettőről annak tükrében tárgyaltak, hogy nemrégiben Kína és Szerbia között szabadkereskedelmi egyezmény született. Művelődésről, sportról, turizmusról és ifjúságügyi kérdésekről is szó esett.

– Vuhszi önkormányzati küldöttsége júniusban először tett látogatást Újvidéken, ma azért vagyunk itt, hogy az akkor megalapozott, baráti szálakat megerősítsük. Egymás segítségére lehetünk új útak kitaposásában, tanulhatunk egymástól, növekedhetünk, újításokat kezdeményezhetünk. Meggyőződésem, hogy városaink kapcsolata a jövőben még közelibb lesz, mint most, az együttműködést azokra az alapokra építjük, amelyeket államelnökeink helyeztek le – nyilatkozta a találkozó kapcsán Milan Đurić.

A két település közötti kapcsolatfelvétel még tavaly márciusban megtörtént, amikor is a kínai város gazdasági küldöttsége Újvidéken járt. Akkor a sport és az energiaügy terén körvonalazódott az együttműködés, amelyet a júniusi látogatás alkalmával bővítettek. – Valóban széles a közös lépések skálája. Vuhszit gazdag történelme és gyors ütemű fejlődése jellemzi, ma a kínai gazdaság jelentős tényezője, különösen az új technológiák és a gyártás terén. Újvidék hasonló módon, erőteljes léptekkel fejlődik, a régió legkívánatosabb pontjává válik letelepedés tekintetében. Európa kulturális és ifjúsági fővárosa, ugyancsak történelméről és IT-szektoráról ismert. Meg természetesen az EXIT fesztiválról. Ezért fontos kiemelni, hogy Újvidék meghívást kapott, hogy 2025-ben vegyen részt a vuhszi, nemzetközi jellegű, Cseresznyevirág Fesztiválon. Ez újabb, kitűnő lehetőség lesz a barátság elmélyítésére – fogalmazott Đurić polgármester.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: novisad.rs