Valódi cirkuszi élményben lehetett részük azoknak a fiataloknak, akik a hétvégén a Sokol Otthonban megtartott, cirkuszi előjelű műhelymunkák valamelyikében részt vettek. Belgrádból érkező cirkuszi akrobaták kalauzolták el őket a cirkuszművészet világában, a gyerekek kipróbálhatták a cirkuszi művészetek különböző ágait: megismerkedhettek a zsonglőrködés, a légi akrobatika és a partneres akrobatika alapjaival, olyan gyakorlatokat végezhettek felügyelet alatt, amelyek fejlesztik a testi koordinációt, az egyensúlyérzéket, építik a bizalmat a partner irányában, és a csoportmunka terén is előnyösek. Valóban nagy volt az érdeklődés, a szervezők bejelentették, hogy hamarosan ismét találkoznak.
Srđan Stanković, a Sokol Otthonban működő Sokol Művelődési Központ vezetője elmondta, hogy a műhelymunka hidat, kapcsolatot képez a gimnasztika és a cirkuszi akrobatika között, azt szerették volna érzékeltetni a gyerekekkel, hogy a két ágazat mennyire hasonlít egymásra. A hasonlóságokat kutatták, ez alatt az idő alatt pedig jót tornáztak.
Megkérdeztük a belgrádi vendégeket, hogy miért választották a cirkuszt, és miért ajánlják ezt a fajta mozgásművészetet a fiataloknak?
Vladana Manić, Cirkusfera szervezet: A cirkusz művészet. Nem szükségszerűen nevetséges, és egyáltalán nem negatív dolog, mint ahogy azt manapság hajlamosak vagyunk gondolni róla. Sajnos itt, nálunk a cirkusz szó gyakran negatív gondolatokat vált ki bennünk, holott egy felelősségvállalásra és fegyelmezettségre asszociáló fogalomról beszélünk. Sok-sok gyakorlást és kreatív világnézetet igényel, a cirkuszi gyakorlatok nagyon előnyösek a gyerek testi, szellemi és szociális fejlődésére. A felnőtteket is egyenesben tartja. Húsz éve spontánul kerültem bele, a mai műhelymunkán valós képet tárunk a gyerekek elé arról, hogy mi is valójában a modern cirkusz. Mindegyik diszciplína sajátos hozzáállást igényel, néhol a mozgékonyság, néhol az ügyesség, máshol meg a testi erő kerül előtérbe. Manapság a cirkusz inkább a színházra hasonlít, nézhető formákba ölti a mutatványokat.
Danka Sekulović: Cirkusz az életemben, cirkusz mindörökké! Színházművészeti iskolába jártam, amióta az eszem tudom, mindig az érdekes, különleges tornák, gyakorlatok érdekeltek. Vonzódásom két oldala, a színház és a testmozgás találkozott a cirkuszban, ez lehetőséget nyújt arra, hogy kreatív módon kifejezésre juttassam gondolataimat. Ugyanakkor teljes mértékben kielégíti a testmozgás, akárcsak az izgalom iránti igényemet is. A szabadság érzése kerít hatalmába a köteleken, a cirkusz sokkal-sokkal több számomra, mint munka. Mindenkinek ajánlom, Újvidéken például működik a Cirkoneo iskola, gyerekprogramokat kínálnak, de hamarosan az idősebbek számára is lesz több minden. Nálunk, Belgrádban mindez már létezik, a cirkusz újfajta, korunk szokásvilágától eltérő, kiszélesedő életszemléletet kínál.
Lana Matijaš: Teljesen véletlenül csöppentem bele a cirkuszi mesébe, egy évvel ezelőtt jelentkeztem egy modern cirkuszi projektre. Ez három hónapos, ingyenes, tehetségfelkutató tanfolyam volt, sokat megtanultam, megértettem, hogy a cirkusz az emberek szoros közösségét jelenti, a tudásmegosztás és a segítőkészség közösségét. Sikerült felszabadítanom kreativitásomat a mozgásmódon keresztül, testileg és szellemileg is nagyon nagy változást hozott az életembe. Miután véget ért a három hónap, rájöttem, hogy „rászoktam” a cirkuszra, és hogy ebben a világban fogok maradni.
Nyitókép: Valódi cirkuszi élményben lehetett részük azoknak a fiataloknak, akik a hétvégén a Sokol Otthonban megtartott, cirkuszi előjelű műhelymunkák valamelyikében részt vettek (Fotó: Dávid Csilla)