A hőség mindenkinek rámegy az agyára a tömbházban, ez nagyon szembetűnő jelenség. Kánikulában egyedül az állandóan ittas, szomszéd bácsi állapota változatlan: továbbra is illuminált. Vele szemben, mindenki másnak a gyógyszere gurulófélben van.
A néni aki nagyot hall, hőségben még hangosabban bömbölteti azokat az ocsmány, török sorozatokat, amelyekben borzasztó hosszú, takaró snittek vannak azzal az idegesítő muzsikával, amellyel nyugodtan lehetne embert is kínozni.
A morgó fiatal szomszéd is megkergült egy kicsit a nehéz napsütéstől. Most ahelyett, hogy a lakótanács elnökének nyafogna ha a süket szomszéd néni tévéjéből üvöltöznek a törökök, csak hangosan döngeti a bejárati ajtó félfáját, hátha abból majd valaki megérti, hogy baja van.
A negyedik emeleten lakó néninek semmi baja, de a két ölebje még elvetemültebb, mint volt. Eddig csak simán nem hallgattak az öreglányra, ezért jó negyvenöt percbe tellett, amíg végigvonultak a lépcsőházban. Most, a nyári hőségben a kis kedvencek gondolkodás nélkül berontanak minden nyitott ajtón, gyakran a kifelé jövőket semmibe véve, és törtetnek a klímakészülékek alá.
Az a szomszéd, aki már hónapok óta lakásújításban van, most mintha újból elkezdte volna ugyanazokat a falakat furkálni, amelyeket még tavasszal megfúrt. No, az is lehet, hogy akkor valamit rosszul csinált, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen begolyózott az elviselhetetlen melegtől.
Ismét hőhullám elé nézünk, és senki sem biztos abban, hogy mennyi ideig bírjuk majd cérnával ezt az áldatlan helyzetet. Az embereknek már a munkahelyen is kezd elveszni a türelmük, a józan eszükkel együtt. Valamelyik nap, a főnöknőmet majdnem úgy kellett leszerelni az egyik kollégáról, aki valamiféle régi munkafeladatot „melegített fel”, olyasmit, amit nem kellett volna.
Bárhogyan is nézzük, az elviselhetetlen meleg kriminális.
Alig várom a telet, amikor meg a meleg után nyafog mindenki.
