Az első világháború végén, 1918. november 9-én a szerb csapatoknak a városba történő bevonulására emlékeztek kedden az 1912 és 1918 között elesett harcosoknak emelt emlékkereszt előtt.
Az eseményen jelen volt többek között Miloš Vučević polgármester és Kristina Karaić, a városi képviselő-testület alelnöke, valamint az 1912 és 1920 közötti, szerb felszabadító háborúk harcosainak utódai, a nekik emléket állító egyesületének tagjai, és a szerb hadsereg küldöttsége is. Az elesett harcosok számára az egyházi szertartást a szerb ortodox egyház papjai mutatták be, a megemlékezők megkoszorúzták az emlékművet.
Vučević polgármester hangsúlyozta, hogy november 9-e talán a legjelentősebb történelmi dátum, amikor is megpecsételődött a város polgárainak további sorsa.
– Százhárom évvel ezelőtt ezen a napon az első szerb hadsereg kötelékéhez tartozó, Duna hadosztály lovas egységei, Vojislav Bugarski őrnagy vezetésével ünnepélyesen és győzedelmesen bevonultak Újvidékre. Ez az esemény a szerbek és más itt élő szláv népek számára is egy több évszázados álom megvalósulását jelentette. Mindez a Koszovó területéről Arsenije Čarnojević pátriárka vezetésével érkező szerbekkel és az osztrák császár által adományozott privilégiumokkal vette kezdetét. Ezt követte a Karlócán megtartott, májusi népgyűlés és az 1918. november 25-ei Nagy Nemzetgyűlés, amikor is megszületett a döntés, hogy ezek a vidékek a Szerb Királysághoz csatolódjanak. Ennek köszönhetően ezeken a területeken most a saját földünkön állhatunk, anyanyelvünkön beszélhetünk és az írásmódunkat is használhatjuk – mondta Vučević.
Hozzátette, hogy az elődök, és különösen Jaša Tomić és Ignjat Pavlas világos stratégia szerint tevékenykedtek. Kiemelte, hogy ezen a napon azokra emlékezünk, akik az életüket áldozták a hazájuk oltárán és napjainkra mégis feledésbe merültek.
– Meg kell tanítanunk az utánunk következő generációkkal az elért sikereiket, a ceri csatától kezdve, az albániai golgotán át a szaloniki front áttöréséig. Elhoztuk a szabadságot, ennek ellenére néhányan ezt megszállásként értelmezik. Ha minden elhunyt nemzettársunkra egy perces néma csenddel emlékeznénk, akkor több mint két évet, négy hónapot és tizennégy napot hallgatnánk, ugyanis ennyien estek el közülük az első világégés során – érzékeltette a polgármester számok segítségével a szerb nép szenvedését.
A szerb hadsereg bevonulását a város lakosságának több mint a felét kitevő magyarság és németség kevésbé lelkesen fogadta. Az események menete félelemmel, de ugyanakkor reménykedéssel töltötte el őket, ugyanis azt remélték, hogy a szerb csapatok jelenléte ideiglenes jellegű, és nem kerül sor az elcsatolásra. Végül azonban csalódniuk kellett. A magyar és német hivatalnokok nagy többségét az új hatalom elbocsátotta állásából, így azok földönfutóvá váltak és az újonnan meghúzott határok közé szorított Magyarországra kényszerültek menekülni.
