1998-at írtunk, amikor nem éppen tudományosan megalapozott, de heves vitákat követően, Újvidék polgárai a város napjaként hivatalosan is ünnepelni kezdték február 1-jét, azt a napot, amikor a mezővárosi rangban lévő Péterváradi sáncot 1748. február 1-jén, az uralkodónő, Mária Terézia szabad királyi városi rangra emelte.
Ma, 24 év múltán, a város még nem változtatta meg ünnepeit, az egykori, a város felszabadulásának ünnepével egyetemben csak gyarapította azokat a november 9-ei ünneppel és kitüntetéssel. Akkor, 24 évvel ezelőtt a miloševići uralom ellenes, ellenzéki városvezetés, nagy örömmel tudatta mindenkivel, hogy Újvidéken új idők járják, ahol a város minden nemzetiségű polgára számít, és a múltban történt dolgokhoz nem szelektíven viszonyulva, büszkén és örömmel fognak megemlékezni február 1-jéről, amikor a település minden nemzetiségű és minden vallású polgársága 80 000 rajnai forinttal megvásárolván a szabad királyi városi rangját, az erőteljesebb fejlődést választotta.
Az évszázadok és évtizedek múlásával ezt a történelmi tényt, különböző korokban, másként „hangsúlyozták". Így, az 1918 utáni időszakban is, amikor a „hangsúly", a kor szellemét követve, a városban élő szerb polgárság szerepére helyeződött. S ezt a történelmi tényt nem másokra, mint a nagytekintélyű Stanoje Stanojevićra és Vasa Stajićra hagyatkozva, a történelmi körülményeket szelektív forrásokra hivatkozó történelmi eszmefuttatásokban mutatták be.
Így Stanoje Stanojević a szabad királyi városi rangról írva a következőket állította: „A 17. század végén, amikor a törököket visszaszorították a közép Duna mente északi területeiről, Újvidék lett a legfontosabb határ menti település Törökország felé. Ezzel teremtődtek meg a föltételek az előrehaladásra és fejlődésre. De a megfelelő földrajzi helyzet, és a tevékenységekre alkalmas feltételek mit sem érnek a vállalkozó és szorgalmas lakosság nélkül. Újvidék e tekintetben is idejében megkapta azt, amire szüksége volt. A belgrádi békét követően (1739), amikor szinte két évszázadra megállapodott a határ a Dunán és a Száván, Újvidékre számos menekült települt azokról a déli területekről (a török uralom alatt lévő Szerbiáról van szó), amelyek az elmúlt évtizedekben osztrák hatalom alatt voltak. A menekülteknek ez a tarka keveréke hozta Újvidékre a vállalkozó és szorgalmas szellemiséget, a harcos készséget, és a munkához és életre vonatkozó reális életszemléletet...
– De az újvidékiek azon generációja, amelyik a 18. század első felében felemelte és felfejlesztette Újvidéket, nemcsak a zsebeiket és testieket szolgálták, hanem város felemelkedését és erejét gyarapították... A szellemi élet ápolásában és előrehaladásban igaz, az Újvidéken élő minden nemzet versenyzett, de a kezdetektől fogva, abban mintha a szerbek jeleskedtek volna a legjobban... Ettől az időtől fogva a szerbek oktatási és kulturális munkálkodása folytonos. Az újvidéki burzsoázia, kereskedők, kézművesek és értelmiségiek állandóan nagy figyelmet szenteltek a nemzeti oktatásnak és kultúrának. Élénkek, kitartóak abban a harcban, versenyképesek, mindenkor hazafias szellemtől áthatva, az újvidéki szerbek állandó harcot folytattak, hogy megerősödjenek és minél több helyet foglaljanak el a városi magisztrátusban, a 18. század végétől, de különösen a 19. század elejétől mind erősebben arra törekedve, hogy az oktatás és kultúra terén jeleskedjenek. De az újvidéki szerbek különösen a hazafiasságukkal tűntek ki".
Az ilyen szellemű „hangsúlyok" azonban a 20. század harmincas éveire voltak jellemzőek akkor, amikor az új délszláv állam létjogosultságát kellett minden téren feltárni, és a szerb nemzeti bizonyítékok mély gyökereit voltak hivatottak bizonyítani, Vajdaság, és különösen Újvidék történelmére vonatkozó forrásokban. Ma, 2022-ben, amikor Újvidék Európa kulturális fővárosának címét viseli, amelyet nem kizárólagosan a „szerb nemzeti" hangsúlyokkal nyert meg, hanem égtájakat, embereket, civilizációkat összekötő hídjainak szerepével, nemzeti, vallási és kulturális sokszínűségével és annak egymásra hatásával.
Ebből eredő szabadszelleműséggel egyetemi városként, a jövő értelmiségére való hatásgyakorlásával állt versenybe ennek az elismerő címnek az elnyerésért. Minden másra helyezve a hangsúlyt, a 20. század első felének történelmi modelljeihez térve vissza, már eltért azoktól az értékektől, amelyekkel ezt a 21. századi a címet elnyerte.
Az 1748. február 1-jén megszerzett/megvásárolt szabad királyi városi rang is ezeket a későbbiekben, a város fejlődése folyamán kifejlesztett jellemzőket volt hivatott biztosítani. Ott, ahol egy többnyelvű táblafelirat kitűzése örömöt jelentett, a város gyors, dinamikus fejlődése pedig lakosainak kényelmes, minden oktatási és kulturális igényét kielégítő, biztonságos és egymástól nem elzárkózó, emberhez méltó életének biztosítására helyezte a hangsúlyokat, ezáltal is követve a majdnem három évszázada elkezdődött történelmi folyamatok szellemét, amelyet a városért való közös harc, az egymás iránti tisztelet, és erre irányuló tevékenységnek kell elsősorban jellemeznie, ennek a közös, különböző színű üvegcsillámokból összeálló város képéért – amelyet 1748. február 1-jétől Újvidéknek neveznek.
