Talán jogosan állapítjuk meg napjainkban, hogy a 19. századi Újvidékből vajmi kevés maradt, és egyre kevesebb az olyan dolog, ami egykoron értéknek, előnynek számított. Az, amit még 1898-ban a „Magyarország és a nagyvilág” megállapított, hogy „a város mezőgazdasági produktumai elsőrendűek az országban”, a közelmúltig még érvényes volt, de ma már csak hiányáról beszélhetünk. „A Bácska áldott televényföldje gazdagon megjutalmazza a reá fordított fáradságot. A Duna túloldali hegyoldalain pedig gazdag szőlő- és gyümölcsöstelepek vannak”. Talán ehhez kapcsolódhat az az adat is, hogy Újvidéknek azon kívül, hogy a fő utcáit és főterét is szinte egészében a piac foglalta el, voltak különálló piacai is, mint a Halpiac, vagy a Gyümölcspiac is, a ma Futaki úti piacként ismert piac elődje. Minden esetre, Újvidék a századfordulón piacairól volt ismert, ahol a környék termelői értékesítették portékájukat. Ezért, a helyben megjelenő Újvidéki Hírlapban is hosszasan foglalkoztak az újvidéki piaccal. „Már a hajnali órákban állandó kocsizörgés veri fel éjjeli nyugalmából a Duna utca és a Főutca lakóit. Valóságos búcsújárás”– írta maga a laptulajdonos és főszerkesztő Nemes Sándor. – „Kocsi kocsit követve, hajnali három órakor, már egész szekértábor foglalja el az utcákat. Lámpavilággal kezdődik már a piac”. ...”Bécsből, Budapestről, sőt Galicíából is vannak itt vevők.
A reggeli órákban ezrével és ezrével pakolják a társzekerekre a megrakott kosarakat, amiben mind gyümölcs- és zöldségféle van”. –„ Nagyra vagyunk a piacunkkal. És nem is ok nélkül!”. – A mi piacunkon zöldség és gyümölcs egyaránt van. És mindegyikből mennyi és mindenféle és a legváltozatosabb.” Majd sorolva folytatta: „A zöldségféléből a salátát, sárgarépát, parajt, zöldborsót, zöldbabot, spárgát, friss burgonyát, karalábét, káposztát, paradicsomot, zöldpaprikát, uborkát, hagymát, tököt és „csöves tengerit”. A gyümölcsfélékből cseresznyét, meggyet, epret, körtét, szilvát, diót, szedret, ribizlit kínáltak. Nem megvetni való mennyiségben, mert abból jelentős haszna származott, magának a városnak is. Az ami viszont szintén kiérdemelte az akkori közvélemény figyelmét Újvidék mezőgazdaságával kapcsolatosan, az Adamovich Sándor szőlőtelepei voltak, amelyet a filoxérával megfertőzött szerémségi szőlők újratelepítésének céljával hozott létre, mégpedig úgy, hogy azokat amerikai szőlővesszőkkel „rekonstruálta”. Először természetesen a saját szőlőskertjeit, majd tanácsaival és az amerikai szőlővesszők előállításával, amit az akkor „Sándor-telepnek” nevezett üzemében szaporított. Ezzel nemcsak a bácskai és szerémi szőlőket újította fel, hanem külföldre is szállította a szőlővesszőt, Ausztriába, Szerbiába, Bulgáriába és Kis-Ázsiába is. A mintegy 86 holdnyi homokos területen 150.000 különböző fajtájú „fajtiszta amerikai anyatőke” volt kiültetve. A vesszők 6 méter magas karókra erősített sodronyokon kapaszkodnak fel, miáltal az évi vesszőtermelés eléri a 6 millió darabot”. A nemesített szőlővesszőt két módon állították elő. Az egyik, a szabadban „fásojtványokként”, a másik részét, pedig Adamovich Sándor tervei alapján készült melegházban, homokban és mohában „stratifikálva” állították elő. Májustól júliusig zöld oltványokat készítettek, mintegy 1 millió sima vesszőt ültettek ki, amivel ki tudták elégíteni a megrendelőket. Az Adamovich féle szőlőtelepnek, azonban szociális jelentősége volt, lévén, hogy abban az időszakban amikor a mezei munkák szüneteltek, kétezernél több munkást alkalmazott, köztük nőket is szép számban. Talán ezért tartozott a nagy becsben álló újvidéki polgárok közé, a városi bizottság és számos más egylet tagjaként. Természetesen, az, ami elsősorban arra késztette e sorok íróját, hogy Újvidék mezőgazdaságával és piacaival foglalkozzon az, hogy napjaink szembetűnő jelenségeként figyeljen fel arra, hogy annak ellenére, hogy nyár van, talán az időjárástól függően, a messz eföldön ismert újvidéki piacok, mintha haldokolnának. Sokszor sem árus, sem áru, sem termelő nincs a piacon. Ritkán lelhető friss, egészséges gyümölcs és zöldség. Mostanában, már hétről hétre, imitt-amott, gyéren kirakodó árust látunk az újvidéki piacon, amely még a hétvégeken sem mutatja és közelíti meg egykori gazdagságát. A piacok átalakulásával Újvidék egykori lelke is haldoklik.
